Kartellt gyanít a GVH a betongyártóknál

A hivatal szerint a nagy hazai betongyártók felosztották egymás között a hazai piacot és nem ígértek alá egymás áraiknak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Betonpartner Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Cemex Hungária Építőanyagok Kft., a DBK-Földgép Építési Kft., a Frissbeton Betongyártó és Forgalmazó Kft. , a Holcim Hungária Cementipari Zrt. és a TBG Hungária-Beton Befektető, Gyártó és Forgalmazó Kft. ellen. Az ügyindítás első lépéseként egyes vállalkozások székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartottak a Hivatal munkatársai.

A Gazdasági Versenyhivatal szerint feltehető, hogy a budapesti transzportbeton gyártó és értékesítő vállalkozások, valamint jogelődjeik igazgatói és kereskedelmi vezetői 2005. és 2007. között rendszeresen tartottak a piaci árszint megtartására irányuló tárgyalásokat. Az egyeztetések másik célja az volt, hogy az érintett betongyárak felosszák a vevőket a piaci részesedéseknek megfelelően.

Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárások lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal szintén 6 hónappal meghosszabbítható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.