Kartellgyanú a hazai tankönyvkiadóknál

Tankönyvkiadóknál razziázott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartell-munkacsoportja. A gyanú szerint ugyanis a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Műszaki Könyvkiadó, a Konsept-H és a School Oktató és Gazdasági Szolgáltató Bt. felosztotta egymás között a fogyatékos tanulók oktatását célzó tankönyvek piacát.

Előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a GVH a Konsept-H, a Műszaki Könyvkiadó Kft., a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., valamint a School Oktató, Kiadó és Gazdasági Szolgáltató Bt.-nél - közölte hétfőn a GVH.

tankönyvkiadó
tankönyvkiadó

Az érintett cégekkel szemben a Versenyhivatal azért indított eljárást, mivel feltehető, hogy a könyvkiadó vállalkozások előzetesen megállapodást kötöttek az Oktatási Minisztérium által 2001. május 31-én megjelentetett, az értelmi fogyatékos tanulók által használatos tankönyvek kifejlesztésére és gyártására kiírt pályázatának elnyerése érdekében.

A GVH szerint akkor a vállalkozások arról egyeztek meg, hogy a pályázati kiírásban szereplő egyes tételekre melyik kiadó nyújtson be pályázatot. Továbbá tájékoztatták egymást jövőre vonatkozó fejlesztési elképzeléseikről is.

Később a vállalkozások a  2001-es megállapodás alapján, napjainkig tartó folyamatos egyeztetésekkel, megállapodásokkal felosztották egymás között a sajátos nevelési igényű (fogyatékos) tanulók tankönyvi piacát.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható - áll a GVH közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.