Karácsonyi bevásárlás: most inkább nem kell a hitel

A korábbi éveknél visszafogottabban készülődik az idei karácsonyra a lakosság, kevesen akarnak új hitelt felvenni az ajándékokra.

A korábbi éveknél visszafogottabban készülődik az idei karácsonyra a lakosság, a Budapest Bank (BB) felmérése szerint kevesen akarnak új hitelt felvenni a karácsonyi ajándékokra. Az év utolsó hónapjaiban a már meglévő hitelkártyákkal történő költések, valamint az áruhitelezés növekedésére számít a bank. A legtöbben még mindig készpénzzel fizetnek az ajándékokért.

A felmérést a BB megbízásából a GfK Hungária végezte. Ebben megállapította: mindössze 4 százalék azok aránya, akik részben vagy egészben új banki hitelből kívánják finanszírozni a karácsonyi bevásárlást, a legtöbben az aktuálisan rendelkezésükre álló pénzügyi keretből (72 százalék) vagy megtakarításaikból (41 százalék) lepik majd meg szeretteiket.

A hiteltermékek közül a legnépszerűbb a hitelkártya, ezt követik az áruhitelek. A meglévő hitelkártyákkal novemberben és decemberben az év közbeni átlaghoz képest 20-25 százalékkal költenek többet az ügyfelek a BB tapasztalatai szerint. Az áruhitelek területén a bank szintén számít némi növekedésre, ez azonban elmarad az előző évekétől: míg az elmúlt két évben az év többi időszakához képest 50 százalékkal volt magasabb az új áruhitel-volumen a karácsony előtti két hónapban, addig idén csupán 25-30 százalékos emelkedésre számítanak a bank szakértői az év végi hajrában.

A visszafogott hitelfelvételi kedvet az magyarázhatja, hogy a kutatás szerint kevés olyan ajándék kerül idén a fa alá, amelyhez az üzletek és a bankok tipikusan áruhitelt vagy egyéb fogyasztási hitelt szoktak kínálni, mint például műszaki cikkek (33 százalék), mobiltelefonok és okostelefonok (14 százalék), fotótermékek (8 százalék) és notebook-ok/táblagépek (4 százalék). A legnépszerűbb ajándékok a felmérés szerint a ruhanemű (72 százalék), a könyv (71 százalék) és az illatszer (71 százalék) lesznek ebben az évben.

A kutatásban megkérdezettek az idén átlagosan mintegy 45 ezer forintot költenek karácsonyi ajándékokra, 3 ezer forinttal kevesebbet, mint tavaly. Az egy személyre szánt összeg azonban szinte változatlan maradt: a válaszadók a tavalyi évhez hasonlóan idén is körülbelül 6 ezer forintot szánnak átlagosan egy-egy szerettükre, azaz inkább kevesebb személynek adnak ajándékot.

A karácsonyi bevásárlásra jellemzően a decembert megelőző hónapokban spórolnak: a megkérdezettek közel 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ünnepek előtt 3-4 hónapon keresztül igyekszik félretenni erre a célra. Ennél jóval kevesebben vannak (mintegy 20 százalék) azok, akik inkább az ünnepek után húzzák össze a nadrágszíjat. A kutatás szerint a tavalyi évhez képest alig változott azok aránya (20 százalék), akik úgy nyilatkoztak, hogy nem kell spórolniuk a karácsonyi kiadások miatt.

"A Budapest Banknál a válság eredményeként tudatosabb magatartást tapasztalunk az ügyfelek részéről, úgy látjuk, jobban átgondolják pénzügyi döntéseiket, és reálisabban felmérik saját körülményeiket, igyekezve elkerülni a túlköltekezést" – idézi a felmérés eredményét ismertető közlemény Paragi Zoltánt, a BB lakossági hitelezési vezetőjét.

A felmérés szerint jelentősen növekedett a webáruházak népszerűsége: a megkérdezettek körében tavaly óta 7 százalékkal, 33 százalékra nőtt azok aránya, akik az interneten keresztül rendelik meg az ajándékokat. Ugyanígy a fizetési eszközök tekintetében is itt mutatkozik a legnagyobb emelkedés: 2010-hez képest 8-ról 13 százalékra nőtt azok aránya, akik internetes átutalással fizetnek az ajándékokért.

Ettől függetlenül a népszerűségi listát még mindig a plázák, bevásárlóközpontok vezetik, ezt követik a szuper- és hipermarketek, valamint a kisebb szaküzletek. A kutatásból az is kitűnik, hogy bár tavaly óta némileg növekedett a betéti kártyát (47 százalék), illetve a hitelkártyát (15 százalék) használók száma, a legtöbben (több mint 80 százalék) még mindig készpénzzel fizetnek az ajándékokért.

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren
Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.