Kamu sajtból óriási a választék

A különlegesebb sajtok iránt csökkent a kereslet. Manapság kevesebb sajtot vesznek az emberek, de többfélét. Megéri elolvasni, hogy mi van írva a sajtok csomagolására, mert kiderülhet, némelyik nem is tejből készült. Igaz, nem is sajtként, hanem különféle fantázianeveken hirdetik.

Több túró, gyümölcsjoghurt, vaj és tejföl fogyott tavaly, mint egy évvel korábban, de kevesebb sajtot, natúr joghurtot és kefírt vettünk. Magyarországon az éves sajtfogyasztás kiskereskedelmi forgalma 75 milliárd forint, súlyra ötvenezer tonna. A fogyasztás 47 százalékát a félkemény sajtok - trappista és társai - teszik ki, utána sorrendben: kördobozos, friss, szeletelt és a krémsajtok - derül ki az MR1-Kossuth Rádió műsorából

Hogy melyik sajtok jelennek meg a polcokon, az több szemponttól függ. Egy nagyáruház igazgatója, Pápai Ferenc elmondta, alapvetően attól, hogy mi kapható a piacon, és persze a vásárlói szokásoktól is. Most a különlegesebb sajtok iránt csökkent a kereslet. Manapság kevesebb sajtot vesznek, de többfélét - mondta az igazgató.

Egy bolttulajdonos szerint igenis fogékony a magyar vevő a sajtra, de sokan még kisebb mennyiségben sem engedhetik meg maguknak a minőségi, drágább sajtokat, az olcsóbbakkal viszont vigyázni kell, mert némelyiküknek köze sincs a tejhez.

Magyarországon jellemzően tehéntejből, juhtejből, kecsketejből, esetleg bivalytejből készítenek sajtot. De legalább tizenötféle sajtszerű termék található, amelyben nincs tej, helyette például szójatej, növényi zsírok, keményítő... Ezekre nem írják rá, hogy sajt - mert az büntetendő lenne -, hanem csak azt, hogy toast, lapka vagy pizza feltét.

Kinézetre gyakran hasonlítanak a sajtokhoz, és nem biztos, hogy mindenki elolvassa a csomagoláson, hogy „trappista jellegű" készítmény. Ott van a polcon a sajtok mellett, megtévesztően hasonlít a csomagolása, legfeljebb csak az ára gyanúsan olcsó.

De időnként még az ár sem mérvadó, mert előfordul, hogy a gyengébb minőségű sajt ugyanannyiba kerül, mint a jobb minőségű. Az pedig bizonyos ismereteket feltételez, hogy valaki meg tudja mondani, mi a különbség például trappista és trappista között.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.