Kamilla, a hungarikum

Nagyjából egy tonna kamillaolajat állítanak elő Magyarországon, amelynek hatóanyaga messze a legerő­sebb, így a világ teljes felhasz­nálási igényének 90 százalékát itthonról elégítik ki. A magyar kamilla hungarikumnak számít, hatóanyag-tartalma messze a legerősebb a világon, ezért a gyógyászati, illetve gyógykozmetikumokba jellemzően ezt keverik.

A világon évente felhasznált három tonna kamillaolajból Magyarországon egy tonnát állítanak elő, ám a hatóanyagként használt kamillaolajat tekintve gyakorlatilag itthon állítják elő a világ szükségletének 90 százalékát.  A magyar kamillaolaj-biznisz zöme egyetlen cég, a Silvestris & Szilas Kft. kezében van. A társaság tulajdonos ügyvezető igazgatója, Fodor Csaba a Napi Gazdaságnak nyilatkozva elmondta: érdekesség, hogy míg a magyar herbárium-üzletág hatalmas pénzeket hoz (a Silvestris 2,4 milliárd forintos árbevételének 90 százaléka az exportértékesítésből származik), addig Magyarországon az olyan, magas hozzáadott értéket képviselő termékek, mint például a Lush, nem nagyon „mennek".

A KSH által mért illatszerpiac nemritkán két számjegyű növekedését elsősorban az olcsó, a drogériák és a hipermarketek által forgalmazott illatszerek és parfümök adják. (A titok nyitja az árban rejlik, a magas hozzáadott értékű illatszerek és kozmetikumok ára gyakran két-háromszorosa az olcsóbbaknak.) A fejlettebb gazdaságokban azonban komoly igény mutatkozik e termékekre.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.