Kamatcsökkentés Oroszországban és Lettországban

Szerdán az orosz központi bank és a lett jegybank is mérsékelte irányadó kamatát. Az orosz bank a refinanszírozási kamatot, mely kamatot a központi bank számít fel a kereskedelmi bankok számára folyósított hitelek után, 12 százalékra csökkentette az eddigi 12,5 százalékról csütörtöktől kezdődően, míg a lett központi bank alapkamatát - a szerdai bejelentés szerint - 5 százalékról 4 százalékra vitte le május 24-től.

Az orosz jegybank más kamatainál is 50 bázispontos csökkentésről határozott. A kamatcsökkentést az indoklás szerint elsősorban az  infláció mérséklődése tette lehetővé és elemzők szerint várható,  hogy a bank tovább csökkent, az év végéig akár 200-250 bázisponttal. A bank elnökhelyettese a napokban nyilatkozta, hogy az újkori  Oroszország történetében először fordulhat elő, hogy az infláció  üteme mérsékeltebb lesz, mint a hivatalos céladat. Elképzelhetőnek  tartja a 13 százalékos irányzat helyett a 11 százalékos drágulás elérését.

Lettországban szerdán az idei második kamatmérséklésre került  sor, ez alkalommal is elsősorban azzal a céllal, hogy a teljesen  visszaesett gazdasági aktivitásba valami életet leheljenek. A kamatcsökkentés a hitelezési tevékenység serkentését is szolgálja. A pesszimistább előrejelzések szerint a lett gazdaság az idén 12  százalékkal is zsugorodhat. Az első negyedévben a zsugorodás aránya 18 százalék volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.