Kamara: ingyenesen a kötelezőből

Körülbelül 200 ezer vállalkozás nem fizette be határidőre az ötezer forintos kamarai hozzájárulást, aminek jogcímén márciusig összességében 1,75 milliárd forint folyt be a területi kamarákhoz. A nem fizetőket hamarosan megkeresi az adóhivatal, hogy behajtsa a kamarák kötelező jussát, aminek felhasználásáról most a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tájékoztatást adott, néhány nappal azt követően, hogy az Átlátszó hírportál bejelentette: miután nem kapott információt a budapesti kamarától, noha közérdekű adatról van szó, beperelik őket.

A kamarai hozzájárulásokból finanszírozott ingyenes szolgáltatások bővítésén dolgozik a kamara – tájékoztatta az MTI-t Dunai Péter, az MKIK főtitkára. Elmondta: jelenleg három ingyenes szolgáltatást vehetnek igénybe a kamarai hozzájárulást fizető vállalkozások, a területi kamarák ügyfélszolgálatain a tanácsadást gazdasági, jogi és hitelhez jutás területén, a központilag működő partnerközvetítést és pályázatfigyelést. A területi kamarák a tanácsadáson kívül jóval több ingyenes szolgáltatást nyújtanak helyben, ebből kiindulva további 8-10 elemből álló szolgáltatási csomagot a teljes vállalkozói körnek térítésmentesen nyújtanák a kamara hozzájárulás fejében, és ennek részleteit várhatóan év közepén bejelentik.

Dunai Péter szerint át kellene gondolni a vállalkozások fogalmát is, hogy a nyilvános regisztrációban csak azok szerepeljenek, amelyek tényleg vállalkoznak. Az MKIK adatai szerint 2012-ben 462 ezer, 2013-ban 510 600, 2014-ben a március 31-ei határidőig 350 ezer kamarai hozzájárulás befizetés történt.  A kamarai hozzájárulásból 2012-ben 2,3 milliárd forint, 2013-ban több mint 2,5 milliárd forint 2014 márciusig 1,75 milliárd forint folyt be kamarai hozzájárulásból a területi kamarákhoz.

A regisztrációs kötelezettséget nem teljesítő vállalkozások, egyéni vállalkozók száma - a kamara adatai szerint - 200 ezer felett lehet, a kiküldött felszólítások egy harmada esetében a megadott székhelyen nem találták meg a vállalkozást, egyharmaduknál pedig adóvégrehajtás van folyamatban. Jelentős azoknak a cégeknek a száma, amelyek ellen egyéb behajtási eljárás is folyik - mondta Dunai Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.