Kacsa a Mol szibériai erőműépítése

Sem július 20-ra, sem későbbi időpontra nem volt az alapszabályban rögzített feltételekkel meghirdetett igazgatósági ülése a nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje olajmezőt működtető, felerészt magyar, felerészt orosz tulajdonú vállalat, a ZMB igazgatótanácsának - közölte hivatalos álláspontját a Mol.

A közös vállalat a magyar Molé és az orosz Russnefté (Russznyefty), mindkét cég 3-3 fővel képviselteti magát az  igazgatótanácsban. A Mol annak kapcsán adott ki közleményt az igazgatósági ülésről, hogy a napokban az orosz sajtóban megjelent: a ZMB igazgatótanácsa hétfőn megvizsgálta volna egy gázturbinás erőmű építésének  lehetőségét, hogy ne vonják vissza tőle a kitermelési engedélyt.

Az előzményekhez tartozik, hogy az ásványkincsekkel foglalkozó Rosnedra orosz állami ügynökség e hónap elején fél évet adott a vegyesvállalatnak arra, hogy oldja meg a kőolajjal együtt feltörő földgáz hasznosítását. A Kommerszant című orosz lap kedden az orosz társtulajdonostól szerzett értesülésre hivatkozva már arról írt: a magyar Mol nem vett részt a ZMB igazgatótanácsának hétfőre hirdetett ülésén, ezért az értekezlet elmaradt, az igazgatótanácsot hamarosan újra összehívják.

A Mol közölte: hétfőre nem volt az alapszabályban rögzített  feltételekkel meghirdetetett igazgatósági ülés. "A ZMB alapszabálya  szerint igazgatósági ülést jogszerűen csak a ZMB igazgatóságának  elnöke hívhat össze, az igazgatósági ülést legalább 10 munkanappal  megelőzően. Mivel a sajtó által hivatkozott estekben ez nem történt  meg, így a jogszerűség nem áll fenn" - olvasható a közleményben.

Hozzáteszik: a ZMB igazgatóságának elnöke az alapszabálynak megfelelően 2009. július 22-én körszavazásra bocsátotta az Orosz Föderáció Bányahatósága (Rosnedra) jegyzőkönyvében szereplő  hiányosságok kiküszöböléséhez szükséges határozati javaslatokat. A szavazólapok visszaküldésére 2009. augusztus 4-én moszkkvai idő  szerint 15 óráig van lehetősége az igazgatósági tagoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.