Jutott a Matolcsy-alapítványok pénzeiből a Felvidékre is

A Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa jelentős összegekkel támogatta a révkomáromi Selye János Egyetemet, valamint a Magyar Közösség Pártjához közel álló szervezeteket – adta hírül kedden a pozsonyi Új Szó.

A pénzeket jórészt a hat alapítvány egyike, a Pallas Athéné Domus Concordiae (PADOC) folyósította, amelynek célja „a határon túli, kiemelten a Kárpát-medencei gazdasági oktatás támogatása, tevékenységének fejlesztése”.

Összesen 684 ezer euróval támogatta a Selye János Egyetemen meglévő, illetve induló doktori iskolák és kutatócsoportok munkáját, valamint a végzős teológushallgatók közgazdasági és pénzügyi képzésének elősegítését.

A PADOC 10 ezer euróval járult hozzá a gombaszögi nyári ifjúsági tábor megszervezéséhez. Ezt a támogatást a Sine Metu civil szerveződés kapta, amelynek alapítója Orosz Örs, aki három társával együtt a Magyar Közösség Pártjának listáján indult a márciusi szlovákiai parlamenti választásokon.

Orosz a pozsonyi magyar napilapnak elmondta, hogy a pályázaton elnyert forrásból finanszírozták a táborban elhangzott közgazdasági témájú előadásokat. Az MKP ifjúsági szervezete, a Via Nova 3 ezer euróból fedezte a „Az ifjúság első lépése a sikeres vállalkozásért” elnevezésű tanácskozás költségeit.

Ennél valamivel nagyobb összeget, hozzávetőleg 4 ezer eurót nyert a Méry Ratio kiadó Fricz Tamás: Én, mint blogger című, többnyire politikai témájú írásait tartalmazó kötetének kiadására. Az Új Szó idézi az alapítvány honlapját, amely szerint ez a kiadvány arra vállalkozik, hogy cikkek, elemzések formájában bemutassa a második Orbán-kormány politikájának legfontosabb jellemzőit, külön figyelmet fordítva az új gazdaságpolitikai modell kibontakozására s annak eredményeire, illetve a körülötte zajló hazai és külföldi vitákra.           

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.