Júliustól olcsóbb lesz a roaming

Július 1-jétől még olcsóbb lesz külföldön mobilozni és mobilinternetezni.

A díjak csökkentéséről szóló rendeletet csütörtökön fogadta el az Európai Parlament: 2012. július 1-jétől minden letöltött megabájt után legfeljebb 70 eurócentet számolhatnak fel a szolgáltatók. Ez aztán tovább csökken: 2013 júliusától a felső határ 45 cent, 2014 júliusától pedig 20 cent lesz. Július 1-jétől a mobilhívások díja percenként a jelenlegi 35 cent helyett legfeljebb 29 cent lehet, 2014 júliusától pedig 19 cent lesz az árplafon. Olcsóbb lesz az SMS-küldés is: a mostani 11 cent helyett idén júliustól 9 centért, 2014. július 1-jétől pedig 6 centért lehet majd külföldről szöveges üzenetet küldeni.

Az új rendelet értelmében az ügyfeleknek arra is lehetőségük nyílik, hogy a „barangoló” szolgáltatást más társaságtól, a belföldi szolgáltatástól külön rendeljék meg. 2014. július 1-jétől a roaming szolgáltatást külön, másik szolgáltatótól is meg lehet majd rendelni, az eredeti telefonszámot megtartva. A szolgáltatóváltás ingyenes lesz, a váltás lehetőségéről pedig a szolgáltatóknak kötelező lesz tájékoztatniuk az ügyfeleket.

Az új szabályok megkönnyítik az új szolgáltatók piacra lépését is, amely az árak további csökkenését jelentheti. Július 1-jétől a saját hálózattal nem rendelkező szolgáltatók nagykereskedelmi áron más szolgáltatók hálózatához is hozzáférhetnek, hogy roaming szolgáltatást nyújtsanak.

Az új szabályokat véglegesen az EU-tagországok távközlési minisztereinek tanácsa hagyja majd jóvá júniusban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.