Csak jövő júliustól jöhetnek a nemzeti dohányboltok

A zárószavazás előtt álló trafiktörvényhez egy sor módosító javaslatot nyújtott be az Alkotmányügyi Bizottság, a repülőtéri dohányboltok például maradhatnak, s lesz mozgó dohánybolt is.

Egy sor zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be az Alkotmányügyi Bizottság a keddre zárószavazásra beterjesztett trafiktörvényhez. A dohánykereskedelem államosítását célul tűző jogszabály tervezetet Lázár János – illetve rajta kívül kilenc fideszes képviselő – terjesztette be még tavaly. A jogszabály egyebek mellett radikálisan átrendezné a jelenlegi, éves szinten 300 milliárdos forgalmú dohánypiacot azzal, hogy a jövőben a dohánykereskedelem joga az államot, pontosabban egy állami tulajdonú Zrt.-t illetne meg, amelytől a pályázók az ősz folyamán kaphatnák meg a koncessziót.

A tervek szerint 4-5 ezer koncessziós Nemzeti Dohányboltban azonos platformra kerülnének az egyetlen hazai és Fidesz-közelinek mondható Continental Zrt. termékei a jelenleg a piac kétharmadát magáénak tudó multikéval. Nem sokkal a törvényjavaslat benyújtása után az is kiderült, hogy a törvényjavaslat, benyújtása előtt a Continental Zrt. egyik vezetője, Sánta János kezén is keresztülment, azaz kiderült, hogy a Continental vezetője folyamatosan egyeztetett Lázár Jánossal.

A zárószavazás előtti javaslatot a kormánytöbbség azonban kiküldte Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra. (Mint arról írtunk, ennek a kiküldött anyagnak a Word-dokumentuma volt az, amit egy „Sánta János” nevű felhasználó gépén készítették, ráadásul napokkal a törvényjavaslat benyújtása előtt.)

Bár az ügyre rálátással bíró kormánypárti forrásunk nem tagadta, hogy a cél a hazai tulajdonú dohánycég „helyzetbe hozása”, Brüsszel végül augusztus közepére zöld fényt adott a trafiktörvénynek, amely most zárószavazásra kerül.

A zárószavazás előtti szöveghez egy sor módosítást nyújtott be a kormánytöbbség. Egyebek között kiderült, hogy a dohánykereskedelemről szóló koncessziót még az idén lezavarná a kormánytöbbség, és a „Nemzeti Dohányboltok” hálózata jövő júliusban indulna el. A koncesszió időtartama 20 év lenne, és a koncessziós jog a korábbi elképzelésekhez képest nem lenne örökíthető.

A koncessziós pályázat alól felmentést kapnának a jelenlegi reptéri dohányboltok, továbbá az egyik módosítás szerint, amennyiben részvénytársaságok kapják meg a koncessziós jogok egy részét, úgy a részvénytársaságra nem vonatkoznak a dohánybolt megjelenésével kapcsolatos előírások – indoklással nem szolgál a törvényjavaslat.

A törvény számol azzal is, hogy az 5-6 ezer koncessziós dohánybolttal nem lehet lefedni teljesen a hazai piacot, ezért engedélyezné a mozgóboltok létrehozását is.

Dohányt csak dohányboltból
Reviczky Zsolt 2011.12.27. Digitális 2011. december 27. Dohányáru, cigaretta, cigi. Dohánybolt. Fotó: Reviczky Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.