Júliustól indul a mosógépcsere-program

Július 1-től pályázhatunk állami támogatású mosógépcserére. Energiahatékonysági fokozattól függően gépenként legfeljebb 25, 40 vagy 45 ezer forintot nyerhetünk el.

Magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek új, magas energiahatékonyságú mosógépek beszerzéséhez igényelhetnek vissza nem térítendő állami támogatást - közölte az illetékes nemzeti fejlesztési tárca. Az ebbéli tervekről szóló korábbi információinkhoz képest annyiban történt változás, hogy nem májustól, hanem július 1-től lehet pályázni.

A pályázat feltétele, hogy a készülékcsere legalább tíz százalékos energia- vagy évi húsz kiló szén-dioxid-megtakarítást kell eredményezzen. A vissza nem térítendő támogatás mértéke minden esetben a berendezés vételárának fele, de A+ kategóriájú gépek esetén legfeljebb 25 ezer, A++ esetén 40 ezer, A+++ esetén pedig 45 ezer forint gépenként.

A pályázatok a megjelenést követően, a 2015. július 1-je és 2015. szeptember 30-a között, illetve a támogatáshoz rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez a pályázóknak rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon, továbbá igazolniuk kell, hogy a háztartási nagygép elhelyezésére szolgáló ingatlan a tulajdonukban áll.

A Pályázati Felhívás, a Pályázati Útmutató és annak mellékletei a mai naptól elérhetőek a www.kormany.hu kormányzati portálon. A pályázatbenyújtó felület 2015 júniusának második felétől válik elérhetővé.

 

Az alprogramban rendelkezésre álló bruttó félmilliárd forint forrás elosztása térségenként történik. Szükség esetén a tárca fenntartja a jogot a régiók közötti forrásátcsoportosításra.

Ez már az Otthon Melege Program ötödik alprogramja, a hűtő- és fagyasztógépek, kazánok- és nyílászárók cseréjét célzó, valamint a társasházaknak szóló pályázatok után - jegyzi meg a tárca.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.