A Kopint-Tárki jövőre sem vár növekedést

A Kopint-Tárki októberi előrejelzésénél is borúlátóbb: nagyobb recessziót becsül erre az évre és stagnálást jövőre.

Ebben az évben 1,3 százalékkal csökken a magyar gazdaság nemzeti összterméke (GDP), jövőre pedig stagnálás várható. Ez az előrejelzés összhangban van például a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) néhány héttel ezelőtt publikált prognózisával. A Kopint-Tárki kutatói októberben még úgy látták, hogy idén 1,2 százalékos recesszió lesz, de jövőre félszázalékkal javulhat a teljesítmény. Mint Palócz Éva vezérigazgató csütörtökön elmondta: a stagnálás derűlátó előrejelzés, a folyamatok enyhe recesszióba is torkolhatnak.

A magyar gazdaságban idén az ipar éves szinten is visszaeshet, 0,7 százalékkal, 2013-ban egyszázalékos növekedés azonban lehetséges. Az építőipart is csökkenő teljesítmény jellemzi, a lakásépítés pedig a megszűnés jeleit mutatja. A feldolgozóipart borúlátó várakozások uralják. Gyenge a bérdinamika a közszférában, miközben a versenyszférában változékony iramú a keresetnövekedés. Összességében csökken a reálkereset a magas infláció miatt, és csökkennek a megtakarítások is.

A versenyszférában 1,5, a költségvetési szektorban akár kilenc százalékkal is mérséklődhet a reálkereset. Ez hatással lesz továbbra is az igen mérsékelt fogyasztásra. A beruházások szintén visszaesnek, idén és jövőre is öt-öt százalékkal. Az export és az import lassan bővül. Míg 2011-ben még 12 százalékkal növekedett a kivitel, addig ebben az évben, az első kilenc hónapban csupán kétszázalékos ütemre futotta. A kivitelen belül különösen aggasztó az elektronikai cikkek exportjának hanyatlása.

A munkaerő-piaci helyzet változatlan, a közmunka eltakarja a kedvezőtlen folyamatokat a verseny- és a költségvetési szférában. A 15-24 éves korosztály körében a nyári hónapokban már 30 százalék fölé emelkedett a munkanélküliségi ráta.

Kérdésekre válaszolva Palócz Éva kifejtette: a költségvetést érdemben elemezni nem tudták a kormányzati háttéranyagok hiánya miatt, de a három Matolcsy-csomag olyan mérvű megszorítást tartalmaz, hogy ha a tervezett bevételek fele bejön, akkor a hiány a GDP három százaléka alatt maradhat. Igaz, a kormány még mindig arra számít, hogy jövőre a gazdaság 0,9 százalékkal bővülhet.

Ám az a tény, hogy az infláció iramát 5,2 százalékra állította be a kormány, azt sejteti, maga is elképzelhetőnek véli a lassúbb növekedést, amelynek hatását magasabb árakkal próbálja meg kiegyensúlyozni a nominális GDP-ben. A Kopint-Tárki elemzői szerint a jelenlegi ismeretek szerint nehéz lesz az idei 5,7 százalékos átlag után 5,2 százalékos inflációt gerjeszteni 2013-ban, mert a folyamatok ennél alacsonyabb ütemet vetítenek előre.

Az adóváltozások nélkül számított árindex egyébként három százalék, vagyis megfelel a jegybank inflációs céljának. Palócz Éva rámutatott: az alapkamat csökkentése a bőséges nemzetközi likviditás körülményei között nem gyengítette az árfolyamot, sőt a hozamok is lejjebb ereszkedtek. A januári kilencszázalékos szintről hét alá ereszkedtek a tízéves állampapírok hozamai, s ez könnyebbség a finanszírozásban, de térségi összehasonlításban ez a hozamszint továbbra is igen magasnak látszik. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.