Jövőre jönnek a csekkbefizető automaták

Jövőre jönnek a csekkbefizető automaták, közben radikálisan csökken a sárga csekken fizetők száma.

A Magyar Nemzet szerint jövőre végre elérhetők lesznek az első csekkbefizető automaták. A lap keddi számában Éliás János, a Magyar Posta területért felelős igazgatója elmondta, hogy érzékelhetően csökkent a postán a "sárga csekkes" befizetések száma, amióta egyes szolgáltatók külön díjat számítanak fel ezekre a befizetésekre. Tájékoztatása szerint a csökkenés 2008 óta érezhető, és évi 4-5 százalékra tehető.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Postánál ez a projekt is egy soha véget nem érő történet. Már három évvel ezelőtt is tervben volt ezekre a terminálokra a közbeszerzés, amely nem valósult meg. Annak ellenére, hogy a korábbi pénzforgalmi partner, az Erste Bank kísérleti jelleggel üzemeltetett már ilyen automatákat. Igaz, kevés volt belőlük, és nem is működtek tökéletesen. 

A Magyar Posta illetékes vezetője mindenesetre a csekken fizetők csökkenő száma miatt is üdvözli a múlt héten beterjesztett törvényjavaslatot, amely tiltaná a távközlési cégeknek a pluszdíj kivetését. Szerinte a cégek e díj felszámításával több százmillió forintos többletbevételre tesznek szert.

A Magyar Posta maga tartja majd fenn a pénzforgalmi tevékenységhez szükséges rendszert, a közüzemi szolgáltatókkal kötött szerződés alapján szedi be a fogyasztási díjakat – tette hozzá Éliás János.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.