Jövőre jön a bukóforduló

A laza jegybanki és költségvetési politika nyomán idén gyorsít a magyar gazdaság, és hozza a térségi átlagot, de jövőre már nem. A világgazdaság növekedése lassul, a teljesítmény csalódást keltő, ezért a növekedést ösztönözni kellene, például állami infrastrukturális beruházásokkal, mondja a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Miközben a tavaszi előrejelzéséhez képest gyengébb világgazdasági teljesítményre számít idén az őszi ülésszakára készülő IMF, az áprilisi magyar növekedési prognózisát felfelé módosította, méghozzá 0,8 százalékkal 2,8 százalékra. Ezt a javulást azzal magyarázza, hogy fellazult a jegybanki politika és – választási év lévén – emelkedtek a közkiadások, de élénkült a magánfogyasztás is.

Jövőre viszont a zordabbnak ígérkező monetáris és fiskális politika miatt csak 2,3 százalékos bővülésre számít az IMF, vagyis érdemi lassulásra, akárcsak az elemzők zöme. Ezzel szemben Lengyelországban a beruházások, a belső kereslet és a munkanélküliség csökkenése táplálja a növekedést, amelynek üteme idén 3,2 százalékra, jövőre pedig 3,3 százalékra kapaszkodhat fel.

A feltörekvő és fejlődő európai térségbe sorolt magyar gazdaság az idén tehát hozza a 2,7 százalékos régiós átlagot, de jövőre nem éri el a 2,9 százalékos becsült „átlagsebességet”. Ebben az országcsoportban Bulgária, Szerbia és Horvátország egyértelműen a sor végén kullog, de Törökország, Litvánia, Románia és persze Lengyelország, hasonló vagy jobb teljesítményre lesz képes.

A fejlett európai térséghez tartozó, de Magyarország versenytársának számító Csehország a tavaszi előrejelzésnél jobb, 2,5-2,5 százalékkal növelheti nemzeti össztermékét idén és jövőre,míg Szlovákia nagyjából a korábban várt 2,4 és 2,7 százalékos ütemben fejlődik. Ez a kitekintés is alátámasztja azokat az elemzői véleményeket, hogy az egy évtizede leszakadó pályára került magyar gazdaság az idei egyszeri élénkítés hatására 2014-ben riválisaival azonos sebességgel haladt, de jövőre megint visszakanyarodik a lemaradó ágba.

Az IMF őszi előrejelzésének fő mondandója inkább az, hogy az áprilisi, sőt a júliusi prognózisához képest is lassabb ütemben növekszik a világgazdaság. Idén mindössze 3,3 százalékkal, s jövőre is csak 3,8 százalékkal. Ha a számítás bejön. De ez egyáltalán nem biztos. Egyrészt új geopolitikai feszültségek jelentek meg az ukrán–orosz háborúskodástól a közel-keleti konfliktus kiéleződéséig.

További aggodalomra ad okot, hogy a pénzügyi piacok túlzottan derűlátóak, alighanem tévesen árazzák a kockázatokat. S egyelőre nehéz pontosan felmérni, milyen hatásokkal jár az amerikai jegybank szigorodó politikája. Most jól látható, hogy a tőzsdei felfutás és csökkenő kockázati felárak közepette egyáltalán nem élénkült a beruházási kedv. Sőt. A válság előtt feltűnt problémák újra kísértenek: a lakosság elöregedése és a termelékenység igen szerény ütemű növekedése.

A potenciális növekedés visszaesésével mind a fejlett, mind a fejlődő országokban szembe kell nézni, méghozzá strukturális reformok kezdeményezésével. A globális növekedési lassulásból csak az Egyesült Államok nem veszi ki a részét, esetében az IMF érdemben javította a kilátásokat. De Németország, Franciaország és Olaszország sokkal gyengébben teljesít, deflációs veszély is felütötte a fejét az euró zónában, így az Európai Központi Banknak alighanem valódi mennyiségi lazításba kell kezdenie.

Lendületét vesztette Brazília, s vele még néhány latin-amerikai gazdaság, illetve Oroszország is. Kína csupán tartja a sebességet, de nem lép oda a gázra. Az igen kedvező kamatkörnyezet, az enyhülő költségvetési szigor ellenére nem élénkült a kereslet a fejlett gazdaságokban. Ezért az alacsony kamatot fenn kell tartani, a büdzséket pedig úgy alakítani, hogy maradjon mozgástér a fellendülés és a potenciális növekedés serkentésének támogatására.

E célt szolgálhatja az állami infrastrukturális beruházások felfuttatása, de csak olyan tervek megvalósításának van értelme, amelyek hosszabb távon is serkentik a gazdasági növekedést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.