Jövőkép nélkül maradt a magánnyugdíjpénztár

Elfogyott a levegő az Aranykor magánnyugdíjpénztára körül. Bevételek, tartalékok és jövőkép nélkül nem látták értelmét a folytatásnak.

– A pénztár vezetése több ízben értékelte a magán-nyugdíjpénztári piacon kialakult helyzetet, az Aranykor magánágazata jelenlegi és jövőbeni működésének feltételeit, esélyeit. A különböző lehetőségek megvizsgálása után a közgyűlés közel egyhangú szavazással döntött a végelszámolás mellett – indokolták lapunknak az Aranykor Nyugdíjpénztárnál, hogy a két lehetőség közül miért a magánnyugdíjpénztár végelszámolása, és nem a magánág kiválása, illetve egy olyan partner keresése mellett döntöttek, amely átvenné a magánkasszát.

Mint arról beszámoltunk: az Aranykor Nyugdíjpénztár magánága a végelszámolás mellett döntött keddi közgyűlésén. A 2789 tag 8,7 milliárd forintos megtakarítását érintő eljárás szeptember elsejével indul. A még működő tíz magánnyugdíjpénztárból így már ötnél döntöttek a megszünés mellett, tavaly az Aegonnál, az Ersténél és az OTP-nél indult el a végelszámolás, míg a múlt héten a Pannónia közgyűlése is a tevékenység lezárásáról határozott.

Az Aranykor magánága a magán-nyugdíjpénztári piac legkisebb szereplőjévé zsugorodott, a bevételek elapadtak, az adományfizetési hajlandóság csekély, az ellehetetlenült működési környezetben nem volt egy olyan jövőkép, amelybe a pénztártagok kapaszkodhattak volna. Az Aranykor magánágazatában nem volt kötelező tagdíj, a kassza havi 1500 forint működési célú adományt kért tagjaitól a folyó kiadások fedezésére, ám ezt az ügyfelek mindössze ötöde fizette be.

A magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenülését az okozza, hogy a kormány kötelezően 0,9 százalékra csökkentette azt az arányt, melyet a kasszák a befizetett tagdíjakból működésükre fordíthatnak. Összehasonlításként: az önkéntes nyugdíjpénztáraknál ez az arány jellemzően 4-5 százalék. Ez a pénz nem fedezi a működés költségeit (sok esetben még a kötelezően fizetendő felügyeleti díjat sem), így a pénztárak a korábban felhalmozott tartalékokból, illetve tagjaik, valamint a kassza mögött álló pénzügyi csoport támogatásából próbálnak fennmaradni. Az Aranykor is tagjaitól kért támogatást, ám ezek a pénzek nem nagyon érkeztek, a működési tartalék pedig mostanra lényegében elfogyott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.