Jövő héten tárgyal a kormány a devizahitelről

A kormány jövő szerdai ülésén vizsgálja meg a devizahitel-szerződések módosításának lehetőségeit - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Jövő szerdai ülésén tárgyal a kormány a devizahitel-szerződések átírásának lehetőségeiről. A polgári törvénykönyv (Ptk.) lehetővé teszi, hogy a parlament jogszabállyal módosítsa szerződések tartalmát - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI érdeklődésére.

A tárca tudatta, vizsgálják, hogy a szerződéskötéskor fennállt körülmények alapvető megváltozására hivatkozva hogyan lehetne jogszabállyal átírni a bankokkal kötött szerződést. Ilyen - a szerződésmódosítást indokló - körülmény elsősorban az árfolyam-különbözet, hiszen nem róható fel az ügyfélnek, ha rajta kívül álló ok, például az árfolyam "elszaladása" miatt válik képtelenné tartozása fizetésére – írták válaszukban.

A KIM tájékoztatása szerint a jövő szerdai kormányülésen fogják tárgyalni a lehetséges megoldásokat, amelyek célja, hogy a gazdasági ésszerűség mentén minél több devizahitelesnek tudjon segítséget nyújtani a kabinet.

Hangsúlyozták: a hatályos Ptk. lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés jogszabállyal módosítsa szerződések tartalmát. A jogalkotó ugyanis jogosult a fennálló és tartós szerződési jogviszonyokat módosítani, ha valamely körülmény szerződéskötés után beállt változása folytán a megállapodás változatlan tartalmú fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti – magyarázták. Hozzátették: a beavatkozás feltétele, hogy "a körülményváltozás túlmegy a normális változás kockázatán, és nem volt ésszerűen előre látható, továbbá, hogy a körülményváltozás társadalmi méretű legyen, vagyis a szerződések nagy tömegét érintse".

Az Origo hírportál értesülései szerint "az árfolyam-különbözet megosztása vagy akár teljes elengedése" is szóba kerülhet azok között a megoldások között, amelyeket a devizahitelesek további megsegítése érdekében dolgozna ki a kormány a közeljövőben. A könnyítésre az Origo szerint több változatot visz a KIM a július 24-i kormányülésre: elképzelhető, hogy valamilyen arányban megosztják a hitelösszeg árfolyamváltozásból adódó különbözetét.

Csütörtöki számában a Magyar Nemzet - amely szintén beszámolt arról, hogy jövő szerdán kerülhetnek a kormány elé a megoldási javaslatok - arról írt, hogy egy árfolyamgáthoz hasonló rögzített árfolyam bevezetésével, vagy az árfolyam-különbözetből adódó többletköltségek mérséklésével - esetleg teljes elengedésével - is segítheti a kormány a devizahiteleseket.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a Magyar Bankszövetséggel folyamatos az egyeztetés, és a tárgyalások érintik a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők körét is.

A devizahitelesek szerződéseinek módosításáról kedden beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír TV-ben. Mint mondta, a kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.