Jövő héten dönthet az EU a roamingdíjakról

Hamarosan megállapodunk a mobilinternet és a szöveges üzenetek külföldi használatának szabályozásáról – mondta szerdán Viviane Reding, miután bejelentette, hogy Pataki Dánielt, az NHH elnökét választották meg az uniós frekvenciapolitikával foglalkozó testület elnökének.

Az EU távközlési biztosa azt ugyan nem árulta el, mi lesz ez az egyeszség, de mint mondta, már a jövő héten is fontos döntések születhetnek a bizottságban. Az EU korábban már szabályozta a külföldi mobiltelefonálásért elkérhető maximális árat, idén nyáron pedig azt jelentették be, hogy az Európa Tanács és a Parlament elé terjesztik azt a tervezetet, amely 11-15 cent között szabályozná a roaming SMS-ekért elkérhető összeget.

Ha a jövő héten (vagy esetleg a közeli jövőben) az SMS-szabályozás átmegy a döntéshozókon, akkor jövő nyáron már a szöveges üzeneteknek is egységes ára lehet.

Nem ilyen egyszerű a helyzet a mobilinternettel, azaz az adatroaminggal, de Reding szavai szerint: - Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy megszülessen a bizottságban az erős bázison nyugvó, mindenki által elfogadott megállapodás, hogy a mobilinternetet olyan áron vehesség igénybe az EU polgárai, amely ösztönzi a növekedést. Csak hogy értsük: ha mobilinternetet használunk külföldön, egyetlen gigabájt adatforgalom akár félmillió forintba is kerülhet.

Utalva a jövő évben esedékes EU Parlamenti választásokra, elmondta: ettől függetlenül nem gondolja, hogy béna kacsaként működnek majd a – többek között – távközlési szabályozással is foglalkozó testületek.

- Jelenleg az EU polgárainak hét százaléka nem fér hozzá a nagy sebességű internethez. Nagyon fontos feladatunk, hogy ezt a hiányosságot ledolgozzuk, s ha sikerül, az komoly gazdasági növekedést generál majd.

Tehát a szabályozási folyamatok nem állhatnak meg a választások miatt – mondta a biztos, aki hozzátette: épp ezért fontos a rádifrekvenciákkal (spektrumhasznosítással) foglalkozó szervezet munkája. 2012-ben ugyanis EU-szerte leáll a mai tévésugárzás, és helyébe lép a digitális. Rengeteg frekvencia szabadul fel ezáltal, több mobilszolgáltatóra való.

Franciaországban, Angliában és Svédországban már születtek törvények ennek hasznosításáról, de az is nyilvánvaló, hogy harmonizált szabályozásra van szükség: egyrészt, hogy az államok megfelelő értéken tudják hasznosítani a frekvenciákat úgy, hogy az növekedést hozzon és áthidalja a digitális szakadékot, azaz mindenhová jusson el a mobil internet.

Csakhogy, akár hazánkban is, ezen frekvenciákra nem csak a mobilipar „feni a fogát” hanem a műsorszórók is, hogy még több tévécsatornát tudjanak sugározni. A kérdés tehát az is lehet: gyorsabb mobilinternet, vagy több tévécsatorna? Tehát a politikai csatározások közepette fontos a spektrummal kapcsolatos szakmai szabályozás is, mert Reding szerint, ha mindenhová sikerül eljuttatni a gyors mobilinternetet, az komoly mértékben lendítheti előre az EU gazdasági növekedését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.