Jövő év elején talán már jobb lehet

A nemzetközi pénzügyi rendszer még jó ideig nem lesz egészséges, ezért fokozni kell a bankok támogatását és az ezzel kapcsolatos nemzetközi együttműködést is - nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója. Szerinte a világgazdasági válság 2010 elejére fejeződhet be, de ha elmaradnak a szükséges intézkedések, akkor elhúzódhat.

A nemzetközi pénzügyi rendszer még jó ideig nem lesz egészséges állapotban, ezért  fokozni kell a bankok támogatását és az ezzel kapcsolatos nemzetközi együttműködést is. Ezt nyilatkozta kedden Dominique Strauss-Kahn, az  IMF vezérigazgatója. Dominique Strauss-Kahn szerint a világgazdasági válság 2010 elejére fejeződhet be, de ha elmaradnak a szükséges intézkedések, akkor a válság elhúzódhat. "2009 mindenképpen nehéz év lesz" -  mondta.

Teljesen rendbe kell tenni a bankok könyveit, de ez nem halad  elég gyorsan. Nyugtalanító, hogy amit az országok e téren elhatároznak, az jó irányban mutat, csak nem mennek eléggé messze (a  végrehajtásban). Ez vonatkozik a bankokkal kapcsolatos nemzetközi együttműködésre is - tette hozzá.

A France Inter rádióban Kahn azt is fejtegette, hogy szerinte a növekedés serkentését célzó intézkedések sem tekinthetők elégségesnek, nem elég jelentősek. Igaz ugyan, hogy a reálgazdaság fellendítésének terveiben az országok az IMF útmutatásait követik, de nem kellő eltökéltséggel, így például ez hiányzik Japánban és egyes országoknál Európában is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.