Jót tett a megtakarítási kedvnek az Szja-változás

Az Szja-változások nyomán 2011-ben jelentékenyen nő az az összeg, amit a félretenni hajlandóak megspórolnának a havi jövedelmükből.

A Budapest Bank és a Budapest Alapkezelő megbízásából készült lakossági kutatás szerint az átlagjövedelem felett keresők megtakarítási kedve egyértelműen nőtt. A felmérésben megkérdezettek az Szja-változások nyomán 2011-ben havi 60 ezer forintot terveznek félretenni, 11 ezerrel többet, mint eddig. A keletkező többletjövedelem jelentős része 1-5 éves időtávú megtakarítási eszközökbe vándorol majd.

A februárjában készült kutatás szerint az átlagjövedelem – bruttó 200 ezer forint– felett keresők megtakarítással kapcsolatos magatartását és attitűdjeit vizsgálta – elsősorban ők azok, akiknek az adóváltozások következtében nőtt a jövedelme. A vizsgálat arra is kitért, hogy az Szja-változások következtében megnövekedett jövedelmeket mire szándékoznak fordítani, illetve hogy a bérnövekvény nyomán hogyan változnak e szegmens megtakarítási szokásai.

A felső-közép – bruttó 200-400 ezer forint – és a felső – bruttó 400 ezer forint felett – jövedelmi szegmens körében végzett felmérés megerősíti, hogy itt eddig is az átlagosnál sokkal magasabb volt a megtakarítási hajlam, hiszen háromnegyedüknek már most is van megtakarítása (a teljes lakosságban ez az arány mindössze 20 százalék). Jellemzően továbbra is ők azok, akik az adóváltozások hatására megnövekedett jövedelmet félre kívánják tenni.

A megkérdezettek 74 iszázaléka most fontosabbnak tartja, hogy legyen megtakarítása, mint 5 évvel ezelőtt, 61 százalékuk pedig többet tervez félretenni 2011-ben, mint korábban. 94 százalékuk havi rendszerességgel tenne félre, és kétharmaduk legkésőbb márciustól kezdené a gyűjtögetést.

A hazai kereskedelemben működők már hónapok óta találgatják vajon mire is megy el a keletkez többletjövedelem. Nos, a válaszadó 38 százaléka részben vagy egészében megtakarítják a keletkező pluszt, míg közel harmaduk azt a havi kiadások (rezsi, egyéb fix költségek) fedezésére fordítja. 13 százalékuk tervezi, hogy a plusz bevételből előtörleszti vagy teljes egészében kiváltja meglévő hitelét, míg tizedük még nem döntötte el, hogy elkölti vagy feléli-e a többletforintokat.

A jövedelemnövekményről beszámolók elsősorban biztonsági tartalék képzésére, lakás- és nyugdíjcélra illetve családtagok támogatására kívánnak félretenni. A megtakarítási formák népszerűségét vizsgálva kiderült, hogy még mindig a lekötött betét a legnépszerűbb körükben, ezt követi az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás és a befektetési alapok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.