Jön fel a mélyből az építőipar

A hazai építőipari termelés volumene 2009 júniusában 15,9 százalékkal emelkedett a 2008. júniusihoz képest. Az év első hat hónapjában a termelés 1,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A fejlődés mozgatórugói az infrastrukturális beruházások voltak.

 

Szezonálisan kiigazítva a termelés júniusban 12,3%-kal magasabb volt, mint májusban. Az építőipar termelői árai 2009 II. negyedévében az előző év azonos időszakihoz mérten 3,7%-kal emelkedtek - derüol ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. .

Az építőipari termelés tendenciája júniusban megváltozott. A termelés nagyarányú bővülése mintegy fele-fele
részben az előző évi nagyon alacsony bázis, illetve a nagy út-, vasút- és közműépítésekkel foglalkozó szervezetek
termelésében megfigyelt kiugró növekedés következménye. Nagyobb volumenű munkákat végeztek az M6-os, az
M43-as, valamint a budai főgyűjtőcsatorna és a 4-es metró építésén.

2009 júniusában mindkét építményfőcsoport termelése meghaladta az egy évvel korábbit. Az építőipari
termelés 15,9%-os emelkedésén belül az épületeken végzett munkák volumene 2%-kal, az egyéb építményeken
végzetteké 34,5%-kal magasabb volt, mint 2008 júniusában. Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák
volumene 10,7%-kal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké 10,8%-kal bővült a 2008. január-júniusihoz
képest. Szezonálisan kiigazítva a májusihoz viszonyítva az épületek építése 15,3%-kal, az egyéb építményeké
11,7%-kal nőtt.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projektek szervezését és
az épületek szerkezetkész építését tartalmazza - 16,2%-kal növekedett a 2008. júniusihoz mérten; az egyéb
építmények építése ágazaté - ami ezen egyéb építmények (pl. utak, vezetékek) szerkezetkész építését foglalja
magába - viszont jelentősen, 75,3%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A növekedés az építőiparegészéhez hasonlóan az előző évi rendkívül alacsony bázis mellett néhány nagy értékű, állami és önkormányzati beruházással folyó munka eredménye. Az építőipari termelés mintegy felét adó speciális szaképítés ágazat - melynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják - termelésének mérséklődése tovább folytatódott: júniusban 7,3%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene az elmúlt hónapokhoz hasonlóan
júniusban is meghaladta az egy évvel korábbit: 28,8%-kal volt magasabb, mint 2008 júniusában. A növekedés
nagyobbrészt az egy évvel korábbi, mindkét építményfőcsoportnál megfigyelt jelentős visszaesés miatti alacsony
bázis, valamint több, az elmúlt hónapokban állami, illetve önkormányzati megrendelésre kötött nagy értékű
szerződés következménye. Az idei emelkedésen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya
28,5%-kal, az egyéb építményeké 29%-kal nőtt - köszönhetően több, jelenleg is folyó út-, vasútfejlesztési,
közműépítési munkákra aláírt szerződésnek.

A 2009 júniusában kötött szerződések volumene 32%-kal kisebb volt az előző évinél. Ezen belül épületek
építésére egynegyedével, egyéb építményekre csaknem 40%-kal kisebb volumenű szerződést kötöttek.
Az építőipar termelői árai 2009 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7%-kal
emelkedtek. Az átlagot meghaladó növekedést mértünk az épületek építése ágazatban (4,0%); az egyéb építmények
építése ágazatban pedig az átlagosnál kisebb mértékben (3,4%) emelkedtek az árak.

A legnagyobb súlyú speciális szaképítés ágazat árai 3,8%-kal haladták meg az előző évit. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 2,9% és 5,9% között szóródott. Az előző negyedévihez mérten az építőipar árai 0,5%-kal voltak magasabbak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.