Újra megjelenhet a Dairy Queen gyorsétteremlánc

A 90-es évek kudarcos kísérlete után újból megvetné lábát Magyarországon az amerikai Dairy Queen gyorsétteremlánc.

Franchise-partnereket keres Magyarországon az amerikai Dairy Queen (DQ) gyorsétteremlánc – értesült a Világgazdaság.

Gyorséttermek az Oktogonon. A zsúfoltság ellenére van még hely
Gyorséttermek az Oktogonon. Bár zsúfolt a piac, akad hely az új belépõknek is

A NOL ennek kapcsán megtudta: a DQ a régióban Magyarország mellett Lengyelországban és Csehországban kíván terjeszkedni. Emellett Törökországban és Oroszországban is piacralépést fontolgatnak.

Az USA-ban jelenleg mintegy 5 ezer, 18 másik országban közel ezer, leginkább fagylaltjairól ismert DQ-egységet tartanak nyilván.

A feltételek meglehetős szigorúak: üzletmérettől függően 10 és 35 ezer dollár közötti összeget kell leszurkolni annak, aki a franchise-hoz kíván csatlakozni. Emellett évente a forgalom 4-5 százalékát kérné el franchise-díjként – royalty – a DQ.

Úgy tudni, jelenleg is több hazai cég érdeklődik a lehetőség iránt. A DQ piacralépését segítő Amerikai Kereskedelmi Iroda (US. Commercial Service) weblapja szerint a cég amerikai illetékesei január közepén ülnek le tárgyalni a honi érdeklődőkkel.

A DQ-nak nem ez az első jelenése Magyarországon. A 90-es években a lánc egyszer már jelen volt a honi piacon. Ám nem ért el sikert, és végül kénytelen volt kivonulni. A 90-es évek végére a DQ-márka eltűnt Szlovéniából és Ausztriából is. Jelenleg egyedül Ukrajnában van jelen.

Piaci hírek szerint a kudarc nagyrészt annak volt betudható, hogy a lánc helyi üzemeltetői nem voltak hajlandóak a magyar viszonyokhoz igazítani az Egyesült Államokban kialakított üzletmenetet.

Úgy tudni, a jelenlegi amerikai cégvezetés már sokkal rugalmasabb üzemeltetést tervez. Így nagyobb szerepet szánnak a környéki alapanyag-beszerzésre, illetve nagyobb mozgásteret hagynának az itteni üzemeltetőknek, hogy az adott igényekhez alakíthassák a kínálatukat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.