Tényleg vége a vasárnapi nyitvatartásnak?

Nemcsak vasárnap lehetnek zárva a plázák és a hiperek: a fideszes jogalkotók szerint két év után kötelezően meg kell szűnniük a veszteséges nagy láncoknak. A nemzetközi láncok ugyanis mesterségesen olcsón tartják a termékeiket. Így pedig versenyhátrányba kerülnek a drágábban áruló hazai kereskedők.  

A nagy nemzetközi kereskedőláncokkal - Tesco, Spar, Lidl, Auchan a legjelentősebbek - való kőkemény leszámolás körvonalazódókik a hvg.hu birtokába került jogszabály-tervezetekből.

A kormány  -  a Magyar Nemzetben már korábban megszellőztetett elképzelései szerint - eszerint bevezetné a vasárnapi zárvatartást. Kivételt képeznek ez alól a családi vállalkozásként működő kisboltok, a benzinkutak és persze a nemzeti dohányboltok.

Emellett a hvg.hu szerint a kormány száműzné a városokból az ingyenes bevásárlóbuszokat, azon a címen, hogy "urbanizációs problémát okoznak. Amennyiben a kereskedelmi láncok ilyen buszokat üzemeltetnek, úgy komoly hatósági bírságra számíthatnának.

A nemzetközi láncok számára igazán kemény érvágást a Polgári Törvénykönyv (Ptk) módosítása jelentené: ebben a törvényalkotók úgy rendelkeznek, hogy azok a cégek, amelyek 50 milliárd forint feletti nettó árbevételt érnek el, két év veszteséges működés után kötelezően jogutód nélküli megszűnésről kell, hogy határozzanak. A tervezet ezt azzal indokolja, hogy a nagy áruházláncok a piaci versenyben akár a veszteséges működés árán is, de mélyen tartják az áraikat, amivel arra játszanak, hogy kiszorítsák a kevésbé olcsó hazai konkurenciájukat.  



Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.