Tavaly is jól teljesítettek a magánnyugdíjpénztárak

A rövid és hosszú állampapírok közötti hozamot ért el az elmúlt évben az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak többsége.

A 2012-es csúcshozamok ugyan nem ismétlődtek meg, de tavaly is több százalékpontnyi reálhozamot értek el a hazai önkéntes és magánnyugdíjpénztárak - írja hétfői számában a Világgazdaság. A 2013-ban 1 százalék körül alakuló inflációt persze nem volt nehéz felülmúlni, a kasszák többsége azonban nem csak ezt, de a bankbetétek átlagos kamatát is túlteljesítette.

A lap arra mutat rá, hogy az 5 százalék alatti hozam igen ritka volt a kasszák körében, csak a legalacsonyabb kockázatú, bankbetéteket és nagyon rövid állampapírokat tartó alapok kerültek ebbe a kategóriába, de ezek is több százalékponttal felülteljesítették az inflációt - írja az MTI-re hivatkozva a Privatbankar.hu.

A pénztárak egy részénél a kiegyensúlyozott, másoknál a kockázatosabb alapok érték el a legmagasabb hozamot. A összefoglaló adatai szerint a legmagasabb hozamok meghaladták a 10 százalékot.

A pénztárak taglétszáma a kedvező mutatók ellenére azonban folyamatosan csökkent az elmúlt időszakban. A tagdíjbefizetéseken azonban nem látszik, hiszen kevesebben többet fizettek be. Sőt most fordult elő először, hogy a tagok többet fizettek be, mint a munkáltatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.