Jól fogyott a ketchup, a lekvár, meg a bébiétel

Az Univer Product Zrt. 2012-es nettó árbevétele 16,32 milliárd forint volt, ami 1,5 százalékkal haladta meg az előző évit – közölte Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója.

Az ezredfordulót követően, 2009-ig az Univer Product Zrt. árbevétel-növekedése több évben is megközelítette a 10 százalékot, de volt, amikor meg is haladta azt. A világgazdasági válság valamelyest lassított a növekedés ütemén, de a vállalat megmaradt a növekedési pályán. A cég a több mint hat évtizede működő kecskeméti Univer Cégcsoport tagja.

A bevétel 16 százalékát tette ki az export tavaly. Az Univer Product stratégiai célja az exportárbevétel növelése, a vállalat ugyanis ebben látja a növekedés felgyorsításának zálogát. A vállalat az európai piacon történő értékesítésen kívül kiemelt figyelmet fordít a keleti terjeszkedésre is.

A vezérigazgató emlékeztetett: az innováció fontos területei az elmúlt időszakban a bébiételek, paradicsomalapú termékek, prémium lekvárok, ivólevek, valamint a cég portfoliójába nemrég került sütőipari termékek voltak. Mindemellett a klasszikus ételízesítők termékválasztéka is bővült. Az Univer Product Zrt. termékei alapanyagainak döntő többségét belföldi termelőktől szerzi be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.