Jól élnek dolgozóikból az osztrák cégek

Keveset adtak vissza dolgozóiknak a megtermelt haszonból az elmúlt években az osztrák cégek. A nyereség csaknem 99 százalékát a részvényesek osztották szét egymás között.

Egyre több hasznot hajtanak dolgozóik az osztrák cégeknek: a felső-ausztriai munkáskamara (AK) most megjelent kimutatása szerint az egy alkalmazottra jutó, vállalatnál maradó értéktöbblet - a megtermelt érték és a személyi ráfordítás különbsége adó után - átlagosan 37 ezer euró volt 2007-ben, 53 százalékkal több, mint 2003-ban. A kimutatás szerint ennek a többletnek a 99 százalékát a részvényesek kapták.

Az egy dolgozóra jutó nyereség azért növekedhetett ilyen meredeken a kamara szerint, mert rendkívüli mértékben nőtt a munkavégzés hatékonysága, ám ezt alig-alig adták tovább a dolgozóknak béremelés formájában. A vizsgált időszakban, 2003-2007 között a személyi ráfordítások mindösszesen 11,6 százalékkal emelkedtek, miközben évente 2 százalék körül volt az infláció.

Ezt az eljárást a vállalatok azzal indokolják, hogy a "bő esztendőkben" a cégeknek tőkét kell felhalmozniuk a későbbi ínséges időkre. Valójában azonban a többletet nagyrészt osztalékfizetésre fordították az elmúlt években a felmérésben szereplő közepes és nagy cégeknél az AK szerint. Az utolsó vizsgált évben, 2007-ben például minden idők legnagyobb osztalékát, az adózott eredmények 98,7 százalékát osztották szét a részvényesek között.

Az AK felhívta a figyelmet, hogy a jelentős osztalékfizetés nemcsak csekély mértékű béremelést eredményez, hanem gyengíti a tartalékképzést is, amire viszont tényleg nagy szükség lenne válságos időkben a munkahelyek megtartása érdekében.

Az adatokat kommentálva a kamara elnöke kifejtette, hogy a jelenlegi válságos gazdasági helyzetben a munkahelyek megtartásának elsőbbséget kellene élveznie az osztalékfizetéssel szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.