Jól ment a Telenornak Magyarországon, bár az eredmény csökkent

A Telenor Magyarország a tavalyi negyedik negyedévben, 4,5 százalékkal több, 41,153 milliárd forint bevételt ért el az egy évvel korábbi 39,364 milliárd forinthoz képest. A társaság szerdai közleménye szerint a növekedéshez a készülékértékesítésből és az összekapcsolási díjakból származó bevételek emelkedése járult hozzá.

A tájékoztatás szerint a tőkeberuházások értéke - a frekvenciaengedélyeket nem számítva - 1 milliárd forinttal nőtt 2014 negyedik negyedévében. A kártyás és a számlás szegmensre egyaránt jellemző növekedés eredményeként az előfizetések száma 22 ezerrel emelkedett a negyedév során, az időszak végére elérte a 3,482 millió ügyfelet.

Az egy előfizetésre jutó átlagos havi árbevétel összege az összekapcsolási, a forgalmi és az előfizetésekből származó árbevétel javulása nyomán 3413 forintról 3494 forintra emelkedett - írták. A jelentés alapján ugyanakkor a cég kamat, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 9,834 milliárd forintra csökkent, az egy évvel korábbi 10,880 milliárd forinthoz képest. Ezzel összhangban a negyedik negyedévi EBIT is alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, amit az alacsonyabb EBITDA és az egyszeri tételek mellett a tavalyi frekvencia-beruházások miatti nagyobb értékcsökkenés indokol.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.