Jöhet az elektronikus számla

A kormány már elindította azt a programot, amely azt vizsgálja, hogy az elektronikus számla bevezetése hogyan lehetséges és milyen hatásai lehetnek. Mindezt a feketegazdaság csökkentése érdekében nézik, hiszen az online pénztárgépek és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer beváltotta a reményeiket – ez volt az egyetlen információértékű elem Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédében, amit az itt dolgozó amerikai cégek vezetői előtt mondott. Az előadott stratégiájában ezen túl új elemet aligha fedezhettünk fel, legfeljebb némi önkritikát.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tegnapi üzleti fórumán Varga a beruházások szükségességét emelte ki, elismerve, hogy „ebben van még teendő”. Minél több vállalatot kellene meggyőzni arról, hogy minket válasszon, e mellett legalább ennyire fontos, hogy a már letelepült cégeket itt tartsuk.

Befektetést ösztönöz a miniszter
Befektetést ösztönöz a miniszter
Teknős Miklós / Népszabadság

A kormány célja, hogy a most futó uniós költségvetési ciklusban a támogatások 60 százalékát a gazdaság fejlesztésére használják fel, ami komoly előrelépés lenne, hiszen a korábbi időszakban ez 17 százalékon állt. Ahhoz, hogy ezek eredményt hozzanak, nélkülözhetetlen a hitelezés megindulása, a foglalkoztatás növelése. Bővíteni kell az exportpiacokat, ehhez elengedhetetlen a kereskedelmi kamarákkal való, a korábbiaknál szorosabb együttműködés. A miniszter szólt az informatika, az innováció és az alternatív energiafelhasználás gazdaságserkentő hatásáról is. Rámutatott arra, hogy a bürokrácia csökkentése nélkül nehéz lesz előre lépni, fontosnak nevezte a béremeléseket.

Varga Mihály a görög helyzet kapcsán kifejtette, hogy Magyarország érintettsége csekély: ami leginkább hatással lehet a ránk, az az euróárfolyam ingadozásához köthető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.