Jobban halad a görög reform, mint gondolták

A vártnál jobban halad a görög takarékossági és reformprogram végrehajtása - állapította meg Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezet pénzügyminiszteri testületének elnöke.

Az "euróklub" hétfő este tartott ülést Brüsszelben, mielőtt ma a 27 EU-ország pénzügyminiszterei ültek volna össze tanácskozásra. A hétfő éjjel tartott sajtótájékoztatón Juncker úgy vélekedett, hogy a görögök szeptemberben lehívhatják a számukra kidolgozott pénzügyi mentőcsomag második tételét, miután májusban már kaptak 14,5 milliárd eurót fizetési helyzetük megszilárdítására - az eurózóna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) összefogásával.

Több pénzügyminiszter ugyanakkor azt a reményét hangoztatta, hogy hamarosan Szlovákia is hozzájárulását adja ahhoz a több százmilliárd eurót készenlétbe helyező mechanizmushoz, amely az esetleg bajba kerülő további euróövezetbeli országok megsegítését célozza.

Az úgynevezett Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) - amelynek a létrehozását a görög adósságválság nyomán keletkezett aggodalom jegyében határozták el - 440 milliárd eurós kölcsönalap lesz, s a készenlétbe helyezendő pénzt az euróval fizető 16 ország adja össze. A 440 milliárd a korábban létrehozott 60 milliárdos támogatási vészkeretet emeli fel 500 milliárdra. Ehhez jön még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 250 milliárdos kerete, vagyis az eurózóna pénzügyi stabilitását összesen 750 milliárd euró készenlétben tartásával kívánják biztosítani.

A Robert Fico vezette előző szlovák kormány elvben beleegyezését adta a programban való szlovák részvételhez, ám az eddigi ellenzéki pártok ellenkezésüket hangoztatták. E pártok a júniusi választások nyomán kormányra kerültek, és most hatalmas nyomás nehezedik rájuk, hogy ne akadályozzák az EFSF életre hívását.

"Felszólítottuk a szlovák pénzügyminisztert, hogy a még hiányzó utolsó aláírást is tegye meg" - mondta Juncker az "euróklub" tanácskozás után. Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter azonban azt mondta: "nem azért vagyok itt, hogy aláírjak, hanem hogy tárgyaljak, de hamarosan dönteni fogunk". Iveta Radicová, az új szlovák miniszterelnök Brüsszelben tartózkodik, és kedd délután találkozik José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.