Jó pénzért kormányoznak

Kemény prémiumok a prémiummárkáknál, ahol nemcsak a főnökök részesednek a nyereségből, hanem minden dolgozónak jut belőle.

Jól megy az autóiparban dolgozóknak, különösen a prémiummárkák főnökeinek, akiknek évi jövedelme még euróban is hétjegyű, és közeít a bankvezérekéhez . A nyereséges cégek körében különösen azoknál a cégeknél osztottak átlagosnál több pénzt, amelyek a kínai piacra exportálnak, ezek között is a drágább autókat gyártó német márkák vezetnek.

A Porsche az utolsói üzleti évben elért 688 millió eurós operatív nyereségéből mind a hétezer dolgozójának 1700 eurót juttatott. A BMW és MINI gyárak alkalmazottjai több mint másfél havi bérnek megfelelő pénzt kaptak 2010-es évben nyújtott teljesítményükért, ami a cég közleménye szerint 5840 eurót – vagyis nagyjából 1,5 millió forintot – jelent. Történetének legnagyobb jutalmait, a havi átlagkereset másfélszeresét fizette ki 42 ezer munkatársának az Audi, ami fejenként átlagosan 6500 eurót (1,8 millió forint) jelentett. A nagy rivális prémiumautó-gyártó, a Mercedes a márka alapításának 125. évfordulója alkalmából 125 millió eurót, azaz 34 milliárd forintot fizetett ki jutalomként dolgozóinak.

A Volkswagen konszern négyezer euró (nagyjából egymillió forint) jutalmat fizetett a cég hat németországi gyárában dolgozóknak: a jutalom előlegét, 1300 eurót már novemberben, a fennmaradó összeget májusban utalták. Ez része a 2006-ban kötött nyereségrészesedési megállapodásnak, mely szerint a VW-dolgozók a cég üzleti eredményének 10 százalékát kapják meg. Szóval, van, ahol nemcsak a főnökök részesednek a nyereségből, hanem minden dolgozónak jut belőle.

A csúcsvezetőket ennél jobban javadalmazzák. A Volkswagen AG nyolc fős igazgató-tanácsa tagjainak jövedelmét a közgyűlés határozata értelmében 18,7 millióról májusban 36,7 millió euróra emelték. A 2016-ig szerződtetett konszernelnök, a korábbi Audi-főnök Martin Winterkorn idén májustól évi 9,33 millió euróra számíthat, erre jön még a forgalom utáni prémium, ami elérheti az alapbér 66 százalékát, ezzel ő a legjobban fizetett európai autós főnök, aki az Audi, Bentley, Bugatti, Seat, Skoda, Porsche és Volkswagen személyautómárkák mellett több haszonjárműves céget is irányít.

A Daimler AG elnök vezérigazgatója Dieter Zetsche és a BMW főnök Norbert Reithofer éves bére tavaly kilencmillió euró volt, erre jött még 4,3 millió eurónyi prémium. DAX Index összeállítása szerint a Deutsche Bank elnök-vezérigazgatója, Josef Ackermann tavaly 9,55 millió eurót keresett.

Jól keresnek a tengerentúli főnökök is: a Fordot irányító Alan Mullay tavaly 33 millió dollárt, Bill Ford 25 millió dollárt, a General Motors főnöke Dan Akerson 2,53 millió dollárt kapott 2010-ben, erre jöttek még a saját részvényeikből származó nyereségek. A Nissan konszern vezére, Carlos Ghosn a márciusban zárult üzleti év jelentése szerint 11,2 millió dollárnyi jent keresett, a Toyota és a Honda igazgatótanácsa tagjainak átlagjövedelme 1,6 millió dollár volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.