Jó hírek jöttek a magyar gazdaságból

A magyar gazdaság két fontos területen is jól teljesített áprilisban. Az export és az ipari termelés is komoly bővülést mutatott az előző évhez képest.

Biztatóan indult az idei második negyedév a magyar gazdaság számára, két fontos húzóágazat is jól teljesített áprilisban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A még nem végleges, előzetes adatok szerint az ipari termelés 5,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, miközben januárban még 1,1, februárban 5,3, márciusban pedig 2,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az első négy hónap teljesítménye így összességében 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A komoly javuláshoz ugyan az is hozzájárult, hogy idén áprilisban több munkanap volt, mint tavaly ilyenkor, de ha ezt a hatást kiszűrjük, az ipari termelés még úgy is 2,9 százalékos emelkedést mutat. Befolyásolta még az adatot az úgynevezett bázishatás is: tavaly áprilisban az ipar igen rosszul teljesített, a termelés három százalékkal maradt el a 2011 áprilisi szinttől. Ám az mindenesetre biztató, hogy az előző hónaphoz, vagyis márciushoz képest is bővült az ipari termelés: szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva áprilisban 1,2 százalékkal nőtt.

Jól teljesített áprilisban az export is: az előzetes adatok szerint a kivitel forintban számított értéke 13,7 százalékkal, a behozatalé tíz százalékkal nőtt a tavaly áprilisi értékekhez viszonyítva. Az export 2054 milliárd, a behozatal 1846 milliárd forint volt. A külkereskedelmi mérleg egyenlege az év negyedik hónapjában így 208 milliárd forint volt, ami 79 milliárd forintos javulás az előző év azonos hónapjához képest. Az áprilisi kivitel 76 százaléka az Európai Unió tagállamaiba irányult, míg a behozatal 71 százaléka onnan érkezett.

Az idei első négy hónapban így az export értéke 7946 milliárd, az importé 7213 milliárd forint volt. A kivitel és a behozatal forintban számított értéke 2,9, illetve 1,6 százalékkal nőtt éves összevetésben. A külkereskedelmi mérleg 108 milliárd forintos javulást mutatott a 2012. január–áprilisi többlethez viszonyítva.

A KSH csütörtökön publikált végleges adatai szerint az idei első negyedévben a hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékkal – szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,3 százalékkal – maradt el az előző év azonos időszakától. A GDP számításánál figyelembe vett szektorok közül az export az említett időszakban 1,3 százalékkal bővült éves összevetésben, az ipari termelés azonban 3,2 százalékkal csökkent. A második negyedéves GDP alakulása szempontjából így biztató kezdetet jelent a két terület áprilisi teljesítménye, különösen az ipar jelentős javulása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.