Jó évet zárt az MPF Holding

Több mint három és fél milliárd forint adózás előtti eredményt ért el tavaly a Magyarországon hat gyárat és egy logisztikai központot működtető, gépgyártással és kereskedelemmel is foglalkozó MPF Holding.

Az MPF Holding 2010-ben megvásárolta a felszámolás alatt álló, ócsai telephelyű FÉG konvektorgyárat, s tovább foglalkoztatta az ott dolgozók egy részét. Baján, Barcson (a volt Henkel-gyáregység), Kiskunfélegyházán, Romhányban és Tolmácson is működtet termelőüzemeket, Ráckeresztúron pedig egy logisztikai központot mondhat magáénak.

A cég magyar tulajdonban áll, a három és fél milliárdos eredményből hazai egységeik 1,5-1,6 milliárd forinttal részesednek, a többi a holding németországi, amerikai és kínai tevékenységének eredménye.

A gazdasági válság ellenére a cég folyamatosan képes volt növelni a bevételeit, miközben konzervatív pénzügypolitikát folytat, hosszú távú hitelkitettsége nem jelentős, így a finanszírozás költségeit is alacsony szinten tudják tartani. A cég tulajdonosának korábbi közlése szerint jelentős likviditási tartalékuk is van, ennek köszönhető, hogy az adózás előtti eredmény már 2010-ben is meghaladta a hárommilliárd forintot.

Az MPF cégcsoport hat különböző termékprogramba integrálva mintegy 9 ezer termékkel van jelen a hazai és nemzetközi piacokon. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.