Meddig drágulhat a csirkemell?

A baromfitermelés és -feldolgozás költségei jelentősen nőttek az elmúlt hat évben, ezzel pedig nem tartottak lépést a fogyasztói árak. Emiatt nyár elejéig jelentősen drágulhat a baromfihús.

Számottevően emelkedtek 2006 óta a baromfitermelés és –feldolgozás költségei, miközben a fogyasztói árak ennél jóval kisebb mértékben kúsztak fölfelé – áll a Baromfi Terméktanács belső elemzésében. Így az egyébként az uniószerte tapasztalható hiány miatt is nyár elejéig három lépésben drágul majd a baromfitermékek ára – írja a Világgazdaság mai száma.

A hat évvel ezelőtti takarmányárakat alapul véve a csirke-befejezőtakarmány ára tavaly 82 százalékkal nőtt, ráadásul az idén már további 5 százalékos növekedés volt. Pulykatakarmányok esetében a változás még nagyobb volt. 2011-re a 2006-os értékek megduplázódtak, 2012-ben eddig további 16 százalékkal emelkedtek – derül ki a Baromfi Terméktanács által készített, az elmúlt hat év költségalakulását elemző anyagból. A terméktanács elemzése rámutat: minden más fontos költségtényező komoly növekedésen ment keresztül, míg a fogyasztói árakban 2008-2009 óta nem történt jelentős változás.

Az ágazat működéséhez szükséges főbb energiahordozók ára kivétel nélkül nőtt. A változás mértéke az elmúlt hat évben villamos energia esetében 22 százalék, gáz esetében 99 százalék, gázolaj esetében pedig 50 százalékos volt. A minimálbér ez alatt az idő alatt 62 500 forintról 93 ezer forintra nőtt. Az anyag megjegyzi azt is, hogy a költségek változásai csak részben jelentek meg a felvásárlási árakban.

A felvásárlási árak csirkénél a 2006. évi márciusi értékekhez viszonyítva 2011-re 44,7 százalékos mértékben nőttek, amely évi átlagban 7,45 százalékos emelkedést mutat. Ugyanez pulykánál 2011-ig 40 százalékos, igaz, 2012 elejére már 57 százalékos lett. Az anyag szerzői megjegyzik: a meghatározó költségek emelkedését, az anyag- és bérjellegű költségek növekedését a felvásárlási árak nem tudták kompenzálni.

Ugyan a felvásárlási árak emelkedtek, de az nem volt képes ellensúlyozni az energia-áremelés és a takarmányár emelkedésének költségnövekedését. Az elemzés szerint ennél is rosszabb pozícióba kerültek a vágó- és feldolgozóüzemek.

A jelenleg már elfogadott, de majd csak áprilistól élő 5-6 százalékos áremelés azonban egyelőre csak a tenyésztőkön segít. Az egyelőre alacsonyan maradt fogyasztói árak miatt most a feldolgozók vannak bajban – állítja Bárány László. A szervezet elnöke szerint ezért egy 6-8 százalékos áremelés szinte biztosra vehető május közepéig. Mivel azonban ez még továbbra sem igazi áremelés, csak visszarendeződés a három évvel ezelőtti szintekre, ezért az időközben megnőtt költségek miatt egy harmadik körös, 7 százalékos mértékű nyár eleji áremelésre is szükség lesz – jegyezte meg.

Hőmérséklet rendben És az ára?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.