Jelentősen nőtt az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon

A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona 2014 végén 1009 milliárd forintot tett ki, ami 10,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 912,6 milliárd forinthoz képest - mondta Lehoczky László, a pénztárszövetség elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Kiemelte, hogy tavaly sikeres évet zártak pénztáraik, "kimondottan jó" hozammal, miközben az egyéni befizetések is nőttek. Úgy vélte, egyre nagyobb teret nyer a valódi öngondoskodás, de fontos lenne, hogy a munkáltatók is ösztönözzék a hosszú távú öngondoskodást.

Az elnök elmondta, hogy a 10 százalék feletti vagyonnövekedés a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben "kifejezetten jó teljesítmény". Hozzátette: a tagpénztárak portfólióik kockázatától függően 2,2-18,51 százalékos hozamot értek el tavaly.
Az önkéntes kasszáknak közel 1,1 millió tagja volt a múlt év végén, éves szinten stagnált. Az egy főre vetített vagyon az összvagyonnál is nagyobb mértékben emelkedett, 12,1 százalékkal 932 ezer forintot tett ki a múlt év végén.

Az egyéni befizetések összege a múlt év utolsó negyedében kiugró volt, és meghaladta a 24 milliárd forintot, ami duplája az előző három negyedévre jutó 11,7-12,4 milliárd forintnak - emelte ki Lehoczky László. Elmondta, hogy az egyéni befizetések a múlt évben a tavalyinál 20 százalékkal magasabbra, 61,2 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg és a kiemelkedő utolsó negyedéves befizetések azt mutatják, hogy a tagok rendkívül elégedettek a kasszák teljesítményével.

A munkáltatói befizetések összege a múlt évben szintén nőtt, összesen 36,4 milliárd forintot tett ki. Az érintett önkéntes nyugdíjkasszák működési tartaléka több mint 340 millió forinttal nőtt - mondta Lehoczky László. Az egészségpénztárakról szólva Lehoczky László kifejtette: a szövetséghez tartozó egészségkasszákban a tagok összlétszáma 725 ezer volt a múlt év végén, ami mérsékelt emelkedést jelent. Az egészségpénztárak népszerűségét mutatja, hogy a kasszák bevétele 9 százalékkal 39,4 milliárd forintra nőtt, az egyéni befizetések 28 százalékkal 11 milliárd forint fölé emelkedtek - ismertette Lehoczky László. A munkáltatói befizetések emelkedése mérsékeltebb volt, tavaly ezeknél a befizetéseknél 3 százalékos volt a bővülés így összesen 28,2 milliárd forintra rúgtak - fűzte hozzá.

Lehoczky László ismertette a pénztárszövetség megbízásából 1000 fős mintán készített, reprezentatív kutatás eredményeit. Eszerint az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya mögött (46, illetve 28 százalék) a pénztári hozzájárulások a harmadik és negyedik legnépszerűbb cafeteria elem a munkavállalók körében. A megkérdezettek 24 százaléka választotta az egészségpénztári, 22 százaléka pedig az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást. Az is kiderült, hogy ha a munkavállalók választhatnának a cafeteriaelemek közül, akkor 28 százalékuk önkéntes nyugdíjpénztári, 35 százalékuk pedig egészségpénztári hozzájárulást kérne.

Az elnök szólt arról is, hogy az eredmények szerint a magyarok 39 százaléka rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással, és ezen megtakarítások 64 százaléka önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás. A Stabilitáshoz tartozott 2014 végén az önkéntes pénztári szektor tagjainak 92, valamint vagyonának szintén 92 százaléka, míg az egészségpénztári szektorban 71, illetve 75 százaléka - ismertette Lehoczky László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.