Javult a versenyképességünk

Magyarország ismét javított versenyképességi mutatóján: 139 országból 52.-ek vagyunk, ami 6 hellyel jobb a tavalyinál. Számos volt szocialista ország is megelőz bennünket. Baj van nálunk a felesztésekkel, a hitelekkel, az adókkal és a korrupcióval, de jó az általános iskola és a kórház.

Továbbra is Svájc a világ legversenyképesebb országa - derül ki a Világgazdasági Fórum (WEF) csütörtökön megjelent felméréséből.

Magyarország a rangsorolt 139 országból az 52. helyre került. Tavaly még az 58.-ak voltunk.

Hazánk tehát az előző felméréshez képest 6 hellyel lépett előre. A két évvel korábbi vizsgálathoz viszonyítva pedig tíz hellyel vagyunk feljebb a listán.

A közép-kelet-európai térséget tekintve azonban Magyarország továbbra is a középmezőnyhöz tartozik. A régió éllovasa Észtország, amely a 33. helyet foglalja el. Utána Csehország következik a 36. helyen.  Magyarország előtt végzett Lengyelország, Szlovénia és Litvánia is.

A 12 szempont alapján összeállított globális versenyképességi index (GCI) szerint Magyarország leggyengébb pontja az innováció, erőssége pedig az egészségügy és az általános iskolai oktatás.

A több mint 13 ezer gazdasági vezető megkérdezésével készült felmérés szerint a magyar üzleti élet leggyakrabban említett problémája az adók szintje. Ezt követi az adózási szabályozás, majd a finanszírozás kérdése és a korrupció.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.