Javult a tőzsdei forgalom, de a kép vegyes

Áprilisban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán - kétszeres árfolyamértéken számolva - 972 milliárd forint értékben születtek üzletek, az előző hónaphoz képest 27,5 százalékkal csökkent a forgalom.

 Az év első négy hónapjában ugyanakkor csaknem 50 százalékkal volt magasabb a forgalom, mint 2009 január-áprilisában. A Budapest Értéktőzsde mai, a brókercégek jelentésein alapuló havi statisztikája szerint az idén az első négy hónapban 3.978 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon, míg tavaly ugyanebben az időszakban 2.660 milliárd forint volt a forgalom.

Áprilisban a teljes azonnali piaci forgalom 1.009 milliárd forint volt, amelynek 96,3 százalékát a részvények adásvétele tette ki. Az azonnali összforgalom - amely a részvényeken kívül magában foglalja a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek forgalmát is - 26,3 százalékkal csökkent márciushoz képest.


Az idén áprilisban a tőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 519 ponttal, 2,14 százalékkal emelkedett, a hónap utolsó kereskedési napján 24.764 ponton állt. Az év eleje óta 3.537 pontot, 16,66 százalékot emelkedett. A brókercégek forgalmi listájának élén áprilisban is ugyanaz az öt cég állt, mint márciusban, és a sorrend sem változott. Első a listán az Erste Befektetési Zrt. 214 milliárd forintos részvényforgalommal. Második helyen a Concorde Értékpapír Zrt. áll 121 milliárd forinttal, harmadik a Cashline Értékpapír Zrt. 103 milliárd forintos forgalommal. Negyedik a sorban a KBC Securities, amely 78 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a BÉT-en, ötödik az UniCredit Bank 61 milliárd forintos adásvétellel.

A származékos piacon áprilisban mérséklődött az egyedi részvények és a BUX forgalma, míg a deviza kontraktusok forgalma emelkedett. Az egyedi részvényekre 267 milliárd forint értékben született határidős ügylet az előző havi 273 milliárd forintos forgalom után. A határidős BUX forgalma 163 milliárd forint volt áprilisban, míg márciusban 182 milliárd forintot tett ki. A deviza kontraktusokkal 271 milliárd forint értékben kereskedtek a márciusi 222 milliárd forintos forgalom után.

Az áruszekcióban áprilisban 8,4 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket az előző havi 6,8 milliárd forint után.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.