Javulhat a forint

Kedd reggel a 275,6 forintot adtak egy euróért. A svájci frank 205,74 forintnál tartott.

Az utóbbi hetekben elsősorban nemzetközi folyamatok - a fejlett országokban tartósan rekord alacsonynak ígérkező kamatok és gyenge gazdasági növekedési kilátások - miatt voltak népszerűek a felzárkózó piaci eszközök, köztük a kelet-közép-európai valuták. Ezt profitkivétel követte, miután a dollár helyzete péntek óta konszolidálódott.

A pozíciórendezés lezajlása után ismét kissé javulhat a forint a keddre várható, 276/euró körüli értékekhez képest, írta elemzők véleményét idézve kedd reggel a Dow Jones hírügynökség. A forintot támogathatja az is, hogy nyugati elemzők általában dicséretesnek tartják a magyar kormány törekvését az államháztartási hiánycélok tartására, bár megjegyzik, hogy az intézkedéseknek egy része csak ideiglenes, és nem szerkezeti jellegű.

A forint hétfőn 0,46 százalékkal gyengült, a cseh korona 0,05 százalékkal erősödött, a lengyel zloty 0,65 százalékot vesztett az euróval szemben.

ÁRFOLYAMOK

A londoni bankközi piacon a forint kedd reggel, 275,60-90/eurón, 0,13 százalékkal rosszabb volt a kora hajnalinál, és 1,86 százalékkal gyengébb az év véginél. Hétfő este 275,25-80/euró volt, hétfő reggel 274,18-68/euró, 1,33 százalékkal gyengébb az év véginél.

Tavaly, 2009. márciusban történelmi mélypontot ért el 317,59/eurón, az évet végül 2,58 százalékkal alacsonyabban fejezte be az euróval szemben, mint 2008-at. 2008-ban 4,23 százalékkal gyengült, 2007-ben 0,39 százalékot vesztett, utoljára 2006-ban javult, 0,46 százalékkal.

A forint utolsó történelmi mélypontja a svájci frankkal szemben szeptember 8-án volt, 226,41/frankon.

Kedd reggel a cseh korona, 24,492-502/eurón, 7,19 százalékkal erősebb (hétfő reggel 7,22 százalékkal erősebb), a lengyel zloty, 3,9215-305/eurón, 4,48 százalékkal jobb (hétfő reggel 5,02 százalékkal jobb) volt az euróval szemben, mint év végén. A cseh korona tavaly 1,62 százalékot nyert, 2008-ban 1,31 százalékot vesztett, a zloty tavaly 0,26 százalékot nyert, 2008-ban 14,29 százalékot vesztett az euróval szemben.

A korona kedden, reggelig 0,09 százalékkal romlott, a zloty 0,01 százalékot vesztett az euróhoz képest.

A forint 197,66-198,55/dollár volt, 0,28 százalékkal rosszabb a kora hajnalinál, 4,58 százalékkal gyengébb, mint év végén. Hétfő este 197,39-49/dollár volt, hétfő reggel 196,86-197,15/dollár, 4,16 százalékkal gyengébb, mint év végén. A tavalyi évet 0,08 százalékkal jobban végezte a dollárhoz képest, mint 2008-at. 2008-ban 7,88 százalékot vesztett a dollárral szemben.

A cseh korona kedden, reggelre 0,31 százalékkal gyengült, 17,583-636/dollárra, a zloty 0,23 százalékot vesztett, 2,8176-257/dollárra. A korona 4,61 százalékkal erősebb, a zloty 1,75 százalékkal jobb a dollárhoz képest, mint év végén.

Kedd reggel az euró 1,3916 dollár volt vételi oldalon, 0,0031 dollárral olcsóbb, mint hétfő este, 0,0022 dollárral drágább, mint hétfő reggel, 2,79 százalékkal rosszabb a dollárhoz képest, mint év végén.

Ugyanakkor az euró 1,3373 svájci frank volt, 0,0003 frankkal olcsóbb, mint hétfőn későn, 9,78 százalékkal gyengébb, mint a tavalyi év végén. Történelmi mélypontjai sorozatában az utolsó szeptember 8-án volt, 1,2766 frankon.

Június 7-én az euró 1,1876 dolláros napközi és ez évi mélypontja 2006. március óta a legalacsonyabb volt. Tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, több mint tizenöt havi csúcsra hágott.

Tavaly 2,39 százalékkal javult a dollárhoz képest. Előzőleg, 2008-ban 4,27 százalékot vesztett, miután 2008 július 15-én, 1,6038 dolláron, elérte történelmi csúcsát. Az eddigi mélypontja 0,8225 dollár volt, 2000. októberben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.