Javul a helyzet a légiforgalomban

Októberben tovább enyhült a válság a nemzetközi légiforgalomban: az utasok száma 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) hétfőn közölt jelentése szerint.

Az utasforgalom növekedése a szeptemberi 0,3 százalékról gyorsult 0,5 százalékra, így a szeptemberi 5 százalék után 6 százalékkal haladja meg az ágazat idén márciusban elért mélypontját. Továbbra is 5 százalékkal elmarad azonban a 2008 eleji rekordtól.

Ugyanakkor az áruforgalom 0,5 százalékkal csökkent tavaly októberhez képest, ez azonban már javulásnak számít, tekintve, hogy szeptemberben még 5,4 százalékos volt az éves szintű visszaesés. A világkereskedelem megbízható állapotmutatójának tartott légi áruforgalom így 14 százalékkal haladja meg a tavaly decemberi mélypontot, a 2008 elején elért csúcstól azonban 15 százalékkal elmarad.

A világ 230 légitársaságát képviselő IATA becslése szerint idén összesen 11 milliárd dollár veszteség éri az ágazatot, ami jövőre 4 milliárd dollárra csökken.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.