Javít a Telenor, de ebből csak az állam profitál

Hosszú idő után újra látható némi növekedés a mobilszektorban, azonban az adók továbbra is a mélybe húzzák az eredményeket. A Telenor növelte piaci részesedését, de árbevételének 11 százalékát elviszi a különadó.

Növelte árbevételét és piaci részesedését 2012 negyedik negyedében a Telenor Magyarország – derül ki a cég ma publikált számaiból. Ügyfélkörük egy negyedév alatt 62 ezer fővel bővült. Ám még ez sem tudta ellensúlyozni a távközlési szektorra a tavalyi év utolsó két negyedévében kivetett dupla különadóterhet. Így a "nominális EBITDA"-eredmény elmaradt az egy évvel korábbitól.

Christopher Laskának úgy kell a mobil, mint egy pohár víz
Christopher Laskának úgy kell a mobil, mint egy pohár víz

A növekedés ezzel együtt mindenképpen jó hír, hiszen a szektornak 2009 vége óta nem sikerült tartósan növekednie. Most azonban a negyedéves ügyfélszám-emelkedés elég izmos. Ráadásul az is bizakodásra ad okot, hogy nőtt mind a mobilhang-, mind a mobilinternet-ügyfelek száma. Iparági szakértőink szerint trendfordulóról egyelőre korai beszélni: ahhoz még legalább egy negyedév szükséges, és a többi szolgáltató számait is látni kellene.

Mindenesetre, a Telenor növelte a piaci részesedését. – A Telenor továbbra is komoly befektetésekkel igyekszik tökéletesíteni az ügyfélélményt, és így minden esély megvan arra, hogy kiaknázza az okostelefonok és a mobilinternet további terjedésében rejlő ígéretes lehetőségeket – kommentálta a jelentést Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

Ami a részleteket illeti, az árbevétel 2012 negyedik negyedévében az előző év megfelelő időszakával összehasonlítva növekedett. A magasabb kiskereskedelmi árbevétel ellensúlyozta a hívásvégződtetési díj januári csökkenésének hatását, és egy egyszeri tétel is hozzájárult a növekedéshez.

A Telenor 2,4 milliárd forintot fizetett be az új távközlési adó és további 2,4 milliárd forintot válságadó címén a negyedik negyedévben. Így – a „hagyományos” vállalati adókon felül – közel 4,8 milliárd forintot utalt az államkasszába az év utolsó három hónapjában. Ez az árbevétel 11,5 százalékát tette ki.

Bár az EBITDA-eredmény csökkent, az EBIT-eredmény számottevően emelkedett 2011-hez képest. Ennek fő oka, hogy a hálózatmodernizációs programban végrehajtott eszközcseréknek köszönhetően alacsonyabb amortizációs költséget kellett elszámolni.

A tőkeberuházások összege viszont csökkent az előző év azonos negyedévéhez képest. Ennek okaként azt jelölték meg, hogy épp akkor fejeződött be a cég komoly beruházásnak számító hálózatmodernizációs programja.

Az utolsó negyedévben az előfizetések száma 62 ezerrel 3 millió 521 ezerre emelkedett. A piaci részesedés 31,78 százalékra nőtt. A mobilinternet területén ez az arány 30,13 százalék. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétel összege kismértékben nőtt 2011 negyedik negyedévéhez képest: ez jelenleg 3629 forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.