Játszva verte át az ügyfeleit a Vodafone

A Vodafone ügyfelei hiába küldtek be 250 forintos SMS-t, nem nyerhették meg a beígért nyaralást illetve balatoni nyaralót. 40 millió forint versenybírságot kapott az akciójáért.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. a 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között megtartott „Nyári SMS promóció" elnevezésű játékával - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a távközlési cég 40 millió forint bírságot kapott.

Most nincs ok az örömre

A Vodafone 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között tartotta „Nyári SMS promóció" nevű marketing akcióját. Ennek keretében a fogyasztók naponta megnyerhették a 60 darab bruttó félmillió forint értékű nyaralás egyikét, fődíjként pedig a játék végén egy 16 millió forint értékű siófoki nyaraló került kisorsolásra. A játékról a Vodafone több módszerrel, így SMS-ben, plakátokon, szórólapokon értesítette az ügyfeleit.

A probléma csak az volt, hogy a a Vodafone reklámjaiból a fogyasztók arra következtethettek, hogy egy egyszerű játékban vehetnek részt: ehhez elég csak egy emelt díjas (250 forint) SMS-ben el kell küldeni a NYARALÁS szót. Az viszont nem volt egyértelmű, hogy a Vodafone egy, az SMS-ben közöltektől eltérő (regisztrációt megkövetelő, tudásalapú kérdések megválaszolását igénylő stb.) játékot tart, így az emelt díjas SMS küldői közül csak elenyészően kevesen regisztráltak. 

A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a Vodafone-nal szemben korábban már több alkalommal került megállapításra, hogy a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A társaság megtévesztő reklámjaival a fogyasztók igen széles körét érte el közel két hónapig. Enyhítő körülménynek bizonyult például, hogy a Vodafone egyes kommunikációs eszközein törekedett a teljes körű információ megadására, az akció megindítását követően pedig igyekezett javítani kereskedelmi kommunikációin.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.