Japán kitart a könnyítés mellett

Bár a tokiói tőzsde mélyponton van, a jen pedig erősödik, az új japán vezetés kitart a mennyiségi könnyítés és a reformok mellett.

A pénzpiacok idővel le fognak higgadni a kedvező reálgazdasági folyamatok hatására, a Bank of Japan pedig folytatja mennyiségi és minőségi enyhítési programját - közölte Kuroda Haruhiko japán jegybankelnök csütörtökön, miután a tokiói értéktőzsde indexe újabb hatalmas esést könyvelt el a nap folyamán, s a radikális monetáris enyhítés áprilisi bejelentését megelőző szintre csökkent.

A világ harmadik legnagyobb gazdasága biztos úton halad a válságból való kilábalás felé, ez pedig fokozatosan le fogja csitítani a piaci volatilitást - közölte Kuroda a japán sajtóval Abe Sindzó miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.

A tokiói értéktőzsde indexe csütörtökön 6,35 százalékkal 12445,38 pontra esett, ezzel április 3. óta a legrosszabb zárást produkálta. 

A jegybank április 4-én jelentette be radikális, a monetáris bázis két éven belüli megduplázására vonatkozó enyhítési programját, amelynek hatására a Nikkei index erőteljes emelkedésbe kezdett, és május 23-án 5 és fél éves csúcson zárt. Azóta az index 22 százalékkal zuhant.

Ezzel párhuzamosan a jen két hónapos csúcsra erősödött az amerikai dollárral szemben, a nemrég még 102 környékén is járt dollár/jen árfolyam 94 alá csökkent.

A zuhanást az Abe által június elején bejelentett növekedési program sem tudta megtörni, a reformtervekre szkeptikusan reagáltak elemzők és a piacok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.