Januártól lehet pályázni az Erzsébet-táborokra

Idén 120 milliárd forintra nőtt az Erzsébet-utalványok forgalma, a jövő évi programokra pedig január 2-ától lehet pályázni.

Harmadik alkalommal, ám tavalyhoz képest szellős széksorok előtt tartotta meg konferenciáját az Erzsébet-utalvány felhasználásáról és jövőbeni terveiről az Erzsébet-utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Alapítvány.

Korábban kormányközeli információink alapján megírtuk: a kormányzatban komolyan felmerült, hogy az Erzsébet-utalványt kivezessék a piacról, Orbán Viktor elképzelései szerint az utalvány díját a dolgozónak kellene a bérbe építve megkapnia, illetve a kedvezményes adószintű utalványok közül csak a Szép Kártya maradna a piacon. Később az Erzsébet-utalványos piacon érdekeltek lobbija hatására a kormányfő elállt ettől az elképzeléstől.

Az idén 45 százalékkal, a tavalyi 83 milliárdról 120 milliárd forintra nőtt az Erzsébet-utalvány forgalma – ismertette az adatokat a Guller Zoltán, a KIM miniszteri biztosa az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Cafeteria 2014 című konferenciáján. Emellett ma már ötvenezer munkáltató kétmillió munkavállalója használja az utalványt. Az Erzsébet programnak köszönhetően 250 ezer ember jutott kikapcsolódási lehetőséghez, ebből 100 ezer gyermek.

Az Erzsébet-program részeként jövőre most 62 különféle programra lehet pályázni, ami tavalyhoz képest több mint kétszeres bővülést jelent. Az utalványt kezelő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2014-re négy szociális üdülési pályázatot hirdetett meg nagycsaládosok, illetve fogyatékosok számára. Túl ezen az Erzsébet-tábor programban ötvennyolc pályázatot írtak ki, ebből ötven tematikus tábor, valamint őszi és tavaszi kirándulásokra pályázhatnak a gyermekek.

A programok közül újdonság a fürdőjegy-pályázat, amire nyugdíjasok jelentkezhetnek ötven különféle fürdőhelyszínre. A pályázatok elbírálása automatikus, azaz a programszervezők a beérkezés sorrendjében elfogadnak minden pályázatot, ami megfelel a program feltételeinek. "Az Erzsébet-program az EU-n belül az egyik legsikeresebb program az állam szociális szempontjainak az érvényesítéséhez" – összegezte Guller Zoltán az Erzsébet-programról alkotott véleményét.

Szatmáry Kristóf, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára elmondta: "a cafeteria átalakítása a magyar adópolitika egyik legnagyobb sikere". Szatmáry Kristóf úgy látja: a cafeteriarendszer átalakítása során a gazdaságélénkítést a SZÉP kártya bevezetése, míg a szociális területet az Erzsébet-utalvány szolgálja.

A konferenciát megnyitó Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: az Erzsébet program célja, hogy az ebből származó profit lehetőség szerint azokhoz jusson el, akik kevesebb lehetőséggel rendelkeznek a kikapcsolódásra. Navracsics kiemelte: a tárca tervei szerint 2014-ben 3,5 milliárd forintot fognak fordítani az üdültetésre. A jövő évi táborokra szóló pályázati kiírások már megtekinthetők a Erzsébet-program honlapján, s január másodikától lehet pályázni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.