Fizetnek a hamis luxuscikkek után

A hazai politikusok és tanácsadók körében nagy népszerűségnek örvendő Gucci táskákat potom áron be lehet szerezni a kínai e-kereskedelmi portálokról. A gyártó formajegyeit viselő hamisítványok azonban legfeljebb az Alibaba internetes áruházaiban boltot nyitó kereskedők számára hoznak hasznot, a láncolat többi szereplője, beleértve a márka tulajdonosát és a vásárlót is, a károsultak közé tartozik.

A forgalma alapján a világ legnagyobb internetes piactereit (Taobao, Tmall) üzemeltető Alibabát mégis azzal gyanúsítják, hogy tudta, mi több, ösztönözte a hamis termékek forgalmát, sőt abból ő is sápot húzott. Hogy a New York-i tőzsdén tavaly debütált cég ezt miért is tenné, arra a Kering luxuscikkgyártó óriáscég szakértőinek és jogászainak kell bizonyítékokkal szolgálniuk Amerikában, ahol a Gucci anyacége beperelte az Alibabát.

Nem megy a kontroll az Alibabánál
Nem megy a kontroll az Alibabánál
Aly Song / Reuters

Nem először: tavalyi hasonló afférjuk közös megegyezéssel zárult, azaz a kínaiak fizettek. A vállalatalapító Jack Ma rákos burjánzáshoz hasonlította a hamis áruk áradatát, amely ellen folyamatosan és állhatatosan harcolnak, ám amint a példa is mutatja, nem sok eredménnyel. A hamis áruk és az ezeket kínáló boltosok kitiltása ideig-óráig szól csupán, más néven hamar visszatérnek és kínálják a portékájukat.

Az Alibaba az utóbbi két évben 161 millió dollárt költött szűrőrendszerének fejlesztésére és fogyasztóvédelemre, ennek ellenére januárban a kínai hatóságok jelentésükben azzal vádolták meg, hogy képtelen rendet tartani a virtuális piacon, inkább szemet huny a tiltott termékek árusítása felett. Az Alibaba a részvénykibocsátáskor közölte a befektetőivel, hogy a céget a termékek lazább eredet-ellenőrzése miatt támadások fogják érni, s ez kártérítési kötelezettséggel is járhat.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium feketelistáján egyébként visszaesőként szerepel a Taobao neve mint a kalóztermékek terjesztésében közreműködő portálé, amelyen nem ajánlatos üzletelni – írja a CNN. Ha nem is ezzel az indokkal, de távozásra szólították fel a tajvani hatóságok a Szingapúrban bejegyzett Alibabát és a hongkongi illetőségű Taobaót, mivel egyikük sem rendelkezik a szigeten hatályos működési engedéllyel – jelentette a Reuters.

A külföldi cégekre vonatkozó szigorú követelményeket megsértik, ezért vagy legalizálják tevékenységüket, vagy hat hónapon belül távozniuk kell Tajvanról. Az Alibabát márciusban 120 ezer dollárra bírságolták meg emiatt, míg a Taobaóra most jelképes, 7900 dolláros büntetést róttak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.