1,6 milliárddal tartozik a csúcsadós

1,6 milliárd forintot kellene befizetniük azoknak, akik a NAV feketelistájának élén tartózkodnak. Az első egy német-török cég, a második egy gyömrői férfi. A listán 146 név szerepel.

A kispesti Ammory-Car Kft. vezeti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketelistáját. A hatóság minden negyedévben közzéteszi, kinél állapított meg nagy összegű adóhiányt. A listára a vállalkozások 100 millió feletti, a magánszemélyek 10 millió feletti eltitkolt adóval kerülhetnek fel.

Az Aromry-Car Kft. egy Berlinben élő, vélhetően török származású magánszemély tulajdonában és ügyvezetésében áll a céginformációs adatok szerint. Amir Al-badawi társaságánál a vizsgálat összesen 948 millió forintos adóhiányt állapított meg, továbbá még bírságként és kamatként kiszabtak rá 681,7 millió forintot. Így most 1,6 milliárd forinttal áll a lista élén.

Rögtön a második egy gyömrői magánszemély, Varga Csaba. A 879 millió forintos adóhiányt a NAV további 720 millió forintos teherrel fejelte meg – így alakult ki a majdnem 1,6 milliárd forintot kitevő tartozás.

Érdekes a harmadik helyen szereplő Profeet Hungary is, amelynél 751,5 milliós adóhiányt állapítottak meg, 464 milliós bírság és kamat kiszabása mellett. A beszédes elnevezésű céget 2010--ben alapították, és egy év múlva máris új tulajdonoshoz a romániában lakó Fazakas Imréhez került, akinek egyébként a cégadatok tanúsága szerint komoly üzleti tervei lehettek Magyarországon: további négy társaságot vásárolt meg ebben az időben. Fazakas Imre azonban nem volt szerencsés: az öt cég közül kettőt a bíróság hivatalból szüntetett meg, mert a székhelyén nem volt fellelhető, egy ellen felszámolási eljárás folyik. A maradék közül az egyik az adóslistán előkelő helyen szereplő Profeet, a másik pedig a szintén beszélő nevő Clapboard Kft. (angol szó: jelentése: csapó) amely ellen szintén folyik az ismeretlen székhely miatt a megszűntetési eljárás. Ez a cég is szerepel a most közzétett listán (a felszámolás alatt lévő, megszűntetett társaságok eleve nem): 156,7 milliós feltárt adóhiány mellé most még 86,4 millió forintot kellene befizetnie.  

Az adócsalók negyedéves listáján most 146 név szerepel. Összesen 84 gazdasági társaság és 62 magánszemély neve olvasható rajta.

A NAV, vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal logója az APEH nevének 2010 decemberi búcsúztatásán
Móricz Simon 2010.12.29. Digitális 2010. december 29. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal logója az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség történetének utolsó sajtótájékoztatóján. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.