Itt a kormány tizenegy pontja! - Módosítások az utolsó pillanatban

Az utolsó pillanatban még benyújtott néhány módosítást a kormány a 2010-es költségvetéshez, melynek ma délután lesz a zárószavazása. Nem mindegyik javaslat felel meg azonban annak a követelménynek, hogy csak pontosításokat tartalmazzon, jogi ellentmondásokat oldjon fel csomag.

Tizenegy pontján változtatna a zárószavazásra váró 2010-es költségvetésen a kormány utolsó pillanatban, ma benyújtott módosító javaslatcsomagja. Amint arra számítani lehetett, nem csupán jogtechnikai pontosításokat tartalmaz az indítvány, holott a zárószavazás előtt - elvileg - már csak ilyeneket lehetne benyújtani.

Nehéz lehet például megmagyarázni, milyen koherenciazavart hárít el az a javaslat, amelybenaz eredetileg tervezett 80 százalék helyett maximum 85 százalékig vállalhat készfizető kezességet, illetve garanciát a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. a mikro-, kis- és középvállalkozások legfeljebb 10 év lejáratú hitelszerződéseiből eredő kötelezettségek esetében. Az indoklás szerint azért van szükség erre a változtatásra, hogy az európai uniós források hatékonyabban tudják segíteni a kkv-k forráshoz jutását. A javaslat egyébként a Gazdaságfejlesztés Operatív Program (GOP) pénzügyi eszközök és a Közép-Magyarországi Operatív Programban (KÖZOP), a tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozás orientált fejlesztésekhez kapcsolt forrásokat terhelő garanciavállalásokat érinti.

A csomag három pontja a rehabilitációs foglalkoztatással összefüggésben a normatív hozzájárulások igénybevételi szabályait pontosítja. Az indoklásból arra lehet következtetni, hogy a költségvetés parlamenti tárgyalása során alakult ki a 2010. évi pályázati rendszer, ezért kerülhetett sor csak most a pontosításokra. Amelyek elsősorban könnyítéseket tartalmaznak, az önkormányzatoknak biztosítva forrást az ellátásokhoz.

Minimális elmozdulást hoz a helyi önkormányzatoknak átengedett szja-részesedés növelése, amire azért volt szükség, mert változott a megyei szja összege.

Ezen kívül jelenleg még két, szocialista képviselők által jegyzett módosítás vár döntésre. Nagy László a határ menti fejlesztéseket félti, s a veszély szerinte csak úgy hárítható el, ha az uniós forrásból táplálkozó, utólag finanszírozott támogatásoknál a kedvezményezettek által megelőlegezett rész más költségvetési soron jelenik meg, mint amit a kormány egységes javaslata tartalmaz.

Ennél valamivel izgalmasabb Molnár László esete. A képviselő a 44-es főút Kecskemét és Békéscsaba közti szakaszának fejlesztéséért lobbizott, s a múlt heti szavazás előtt (amikor a módosítókról döntött a Parlament) még azt hihette, bírja frakciótársai támogatását. Aztán derült égből villámcsapásként több mint húsz szocialista képviselő inkább egy baranyai út bővítése mellett voksolt - köztük Szili Katalis és Gyurcsány Ferenc.

A csata még nem ért véget, Molnár most harcba száll, és megfelezné a baranyaiak pénzét, és egy másik kasszából is lecsípne 2,5 milliárd forintot. Indoklásában utal arra, hogy a Sziliék támogatta bővítést egy kormányhatározatban említik mindössze a hoszzú távú tervek részeként, ellenben az általa javasolt fejlesztés egy magasabb szintű jogszabályban, a gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztésétől szóló törvényben kapott helyet.

A költségvetési törvény zárószavazására ma kerül sor, a parlamenti sajtóosztálytól kapott tájékoztatás szerint várhatóan félután hat és fél hét között.

Bajnai: ez a "fej költségvetése"

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint a jövő évi költségvetés jó az országnak, védelmet nyújt, egyensúly termet, megalapozza a tartós gyarapodást. A kormányfő napirend előtt elmondott beszédében kiemelte: a 2010-es büdzsé a munkahelyek védelméről, a biztonságról és az adócsökkentésről szól. Megismételte, hogy a "költségvetés a fej költségvetése, de nem vádolható szívtelenséggel; csak a válsággal kemény, az állam támogatására szorulókkal szolidáris". A jövő évi költségvetés a miniszterelnök szerint kijelöli azt az utat, amelyet "felrúgni a jövő elárulása volna".

Fidesz: éllovasunk vagyunk a munkanélküliségben

Magyarország éllovas a munkanélküliség tekintetében, az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta egész Európában és a szeptemberi infláció a legmagasabb volt az unióban - értékelte az ország helyzetét Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője Bajnai Gordon felszólalására reagálva. A frakcióvezető szerint a miniszterelnöki felszólalás házszabályellenes volt, mert napirenden szereplő kérdést érintett. A KDNP szerint a szocialisták és liberálisok kormányzásának eredményeit nem látni, ellenben az ország kilátástalan adósságcsapdába került - közölte Hargitai János, a KDNP frakcióvezető-helyettese a miniszterelnök felszólalására reagálva. A kereszténydemokrata politikus szerint a kormányzat megpróbálta az elmúlt években a legitimitást megvásárolni és "nyakló nélkül költekezett".

A 2010-es költségvetés a jövő költségvetése, mert stabilitást hoz Magyarországnak és növeli az ország versenyképességét - mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalására reagálva. Mint mondta, az ellenzék és a kormány két külön világban gondolkodik. A válságkezelés hét hónappal ezelőtt elindult folyamatának fontos állomása lesz a költségvetésről szóló szavazás - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalására reagálva Kiemelte: nem lehet már megmondani azt, hogy mi lett volna ha Bajnai Gordon és Oszkó Péter pénzügyminiszter nem csinálja végig a válságkezelést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.