Itt a fogyasztási (vissza)fordulat!

Több benzint, kevesebb hűtőgépet és élelmiszert vettünk júniusban, ennek eredőjeként ismét visszaesett a kiskereskedelmi forgalom.

A KSH friss adatai szerint júniusban a kiskereskedelmi forgalom 0,4 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőttitől. Az összetevők közül ezúttal is az üzemanyag-vásárlások volumene tudott növekedni, de a 2,4 százalékos plusz harmatosnak nevezhető a megelőző hónapok 6,5, illetve 5,5 százalékos növekményéhez képest. Megjegyzendő, hogy a kiugró pluszokra a kutaknál tapasztalt jelentős áresés szolgálhatott magyarázatul, csakhogy a forintgyengülés miatt ennek már híre-hamva, azaz ez a hatás nem érvényesül.

A KSH adatai szerint ugyanakkor az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 1,9, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,5 százalékkal csökkent a fogyasztás. Beigazolódtak azok a vélekedések, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által áprilisban és májusban kimutatott növekedés csak papíron létezett és nem tört meg a kiskereskedelemben 2007 vége óta érzékelhető recesszió. Áprilisban 3,5, májusban 2,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) akkori kommentárja szerint ez a reálbérek növekedésének és a rezsicsökkentés hatásának volt betudható.

Ugyanakkor kiskereskedelmi elemzők óvatosságra intettek, mondván: szó nincs fogyasztási fordulatról. Később kiderült, hogy a tavaszi növekedés jobbára csak papíron volt igaz: a KSH ugyanis szezonális és naptárhatással kiigazított adatokat közölt, míg a nyers adatok szerint csökkent illetve stagnált a piac, illetve a kevés növekmény is a megugrott benzinfogyasztásnak volt betudható.

A gyenge adatokat lehet magyarázni azzal, hogy a júniusi infláció rekordközeli szinten, 1,8 százaléknál járt, de nem érdemes. A következmények azonban láthatóak lesznek az államháztartás adataiban, negatív meglepetést tartogatva az áfa és a jövedéki adó soron a tervezett bevételek elmaradását tapasztaló kormányzati illetékesek számára.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében ezúttal nem kommentálta a visszaesést, csak a statisztikai adatokat ismertette. Az NGM azt sem hallgatta el, hogy a forgalom a nyers adat szerint - tehát a naptárhatás nélkül is -  0,9 százalékos volt az elmaradás. A szaktárca most nem utalt arra, hogy az adat nem lóg ki a sorból, azaz az uniós átlagtól, trendtől nem tér el. Egy-egy rosszabb adat kommunikálásánál ez szokott lenni a sablonmagyarázat.

Az elemzőket meglepte a júniusi adat. Suppan Gergely növekedést várt, amit a fokozatosan javuló fogyasztói bizalomra, a vártnál dinamikusabban növekvő foglalkoztatásra, valamint a 38 éves inflációs mélypont miatt megugró reálbérek pozitív hatására alapozott. Úgy véli, ezek a hatások érvényesülnek majd, ezért a visszaesést csupán átmenetinek tekinti, sőt a felülvizsgálat során jelentősebb korrekcióra is számít.

A bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom a korábbi várakozásokhoz képest magasabb szinten stabilizálódhat, ami az év második felében bázishatások miatt akár kissé tovább növekedhet. Idén összességében akár a két százalékot is megközelítheti a kiskereskedelmi forgalom növekedése – jegyzi meg gyorsértékelésében Suppan Gergely.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.