Itt a bizonyíték: a Fidesz döntött a trafikról

Pártpolitikai egyeztetésen nézték át Szekszárdon a trafikpályázatokat, és minősítették a jelölteket – ezt mondta el Hadházy Ákos, a város egyik fideszes képviselője. Azt mondja, azért szólt, mert a párton belül sincsenek viták, és ez káros a Fidesznek.

Horváth István, Szekszárd polgármestere, országgyűlési képviselője, a Fidesz választókerületi elnöke, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke egy a rezsicsökkentési aláírások gyűjtéséről szóló politikai egyeztetésen arra kérte a Fidesz helyi frakciójának tagjait, név szerint minősítsék azokat a dohánykoncesszióra jelentkező pályázókat, akiket ismernek – ezt mondta el a Hvg.hu-nak Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő. 

Lázár János, miniszterelnökségi államtitkár tegnap a kormány által rendezett sajtótájékoztatón arra szólított fel mindenkit, hogy ha visszaélésről tud, akkor azt jelezze. Hadházy nem várt sokáig. Korábban ő volt, aki névtelenséget kérve közölte, hogy frakcióülésen döntöttek a pályázatok sorsáról. 

A civilben állatorvosként dolgozó Hadházy Ákos azt mondta, azért döntött az "árulás" mellett, mert a trafiküggyel átszakadt egy gát. "A legutolsó légvár legutolsó katonájaként" úgy látja ugyanis, káros a pártjának a nagy arányú győzelem. Szerinte a belső viták megszűntek, ami óhatatlanul rossz döntésekhez vezet. Azért szólalt fel, hogy látassa: a párton belül is vannak eltérő vélemények.

Most azt mondta el: az aláírásgyűjtéssel foglalkozó politikai egyeztetésen – tehát pártrendezvényen – a frakciótagok véleményezték a jelölteket. Végig kellett nézni a listát, megnézni, kit ismernek, kit nem, és ki lehet megfelelő jelölt. Ő maga is felszólalt egy kiskereskedő házaspár érdekében. Azt azonban nem tudta megmondani, ezek után mi történt a listával, "de hallva és olvasva a többi helyen megjelent eredményt, látva a helyieket is, úgy gondolom, hogy ez nem volt helyes eljárás". 

Mint megírtuk: a pályázatok szakmai értékelését egy bizottság végezte el. Mint Gyulay Zsolt, a tender lebonyolításáért felelős Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. elnöke a Népszabadságnak elmondta: a tizennégy fős testület feladata volt a 15 ezer pályázat szakmai elbírálása. 

Egyes hírek szerint a testület úgy kapta meg az előkészített anyagot, hogy a pályázók neve mellett keresztekkel jelölték az alkalmasság fokát. Egy-három ikszet lehetett kapni – azt azonban nem tudjuk, mi volt az alkalmassági kritérium. Hadházy Ákos szavaiból az derül ki, hogy volt, lehetett politikai minősítési rendszer is – erre a pályázatok eredménye is utal. A másfél hete nyilvánosságra hozott nyertes-lista helyi politikusok ismerőseinek, rokonainak neveitől, illetve dohánycégekhez köthető személyektől hemzseg.

Horváth István érthetetlennek és felháborítónak tartja Hadházy nyilatkozatát. A polgármester közleményben szögezte le: semmilyen egyeztetés nem zajlott sem frakcióülésen, sem politikai, sem pedig egyéb megbeszélésen a trafikpályázatok ügyében. A saját maga és a frakció nevében visszautasította a vádakat, és elhatárolódott képviselőtársa kijelentéseitől, közölve: nem értik annak indítékait. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.