Ismét többlettel zárt a külkereskedelmi egyenleg

A külkereskedelmi mérleg januárban 290 millió euró aktívumot mutatott, ami az egyenleg 490 millió eurós (128 milliárd forintos) javulását jelenti 2009 januárjához képest. A válság nyomán ugyanis visszaesett belső fogyasztás, ami visszavetette a behozatalt, míg az export időközben felélénkült.

A mérleg tavaly január óta minden hónapban kereskedelmi többletet mutat, de az idén januári a legkisebb a sorban: decemberben még 375 millió októberben és novemberben jóval 400 millió euró fellett volt az aktívum.

A külkereskedelmi termékforgalom volumene 2009 utolsó két hónapjához hasonlóan tovább nőtt januárban a forint erősödése ellenére: exportban 17 százalékkal, importban pedig 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony szintet.

Januárban a forgalom forintban mért árszínvonala az előző év azonos időszakához képest exportban 5,1 százalékkal, importban pedig 7,3 százalékkal csökkent, a cserearány 2,4 százalékkal javult. A forint a főbb devizákhoz képest 5 százalékkal erősödött, ezen belül az euróhoz viszonyítva 4 százalékkal, a dollárhoz mérten pedig 11 százalékkal.

A decemberben regisztrált kétszámjegyű növekedéshez hasonlóan 2010 első hónapjában a gépek és szállítóeszközök kivitele 22,5, és behozatalának volumene 20,8 százalékkal növekedett az elmúlt év nagyon alacsony bázisszintjéhez viszonyítva. Az árufőcsoporton belül a híradás-technikai termékek kereskedelme mindkét forgalmi irányban az átlagot meghaladó mértékben bővült. Az energiafejlesztő gép és berendezés, továbbá a villamos gép, villamos készülék és műszer kivitelében 30 százalék, behozatalában 20 százalék körüli volt a volumenbővülés tavaly januárhoz képest. A közúti járművek exportja a decemberi csekély élénkülést követően januárban már kétszámjegyű növekedést mutatott, míg az importja a tavalyi év összes hónapját jellemző drasztikus (átlagosan közel felére esett vissza a forgalom) csökkenés után először haladta meg a bázisszintet.

A feldolgozott termékek kivitele - a megelőző két hónap élénkülési folyamatát követve - 2010. januárban 12 százalékkal, behozatalának volumene pedig 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A jelentős súlyt képviselő szakmai, tudományos ellenőrző műszerek exportjában mintegy 40 százalékos növekedést regisztrált a KSH, továbbá mindkét forgalmi irányban kétszámjegyű volt a bővülés a gyógyszereknél és a gyógyszerészeti termékeknél. A vas és acél termékek behozatalának volumene az előző évi jelentős csökkenés után 2010 januárjában sem érte el a bázishavi szintet.

Az energiahordozók importvolumene - a decemberi 18 százalékos növekedést követően - idén januárban 13 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A csökkenést elsősorban a kőolajnak erre a hónapra jellemző - technikai okokból bekövetkezett - visszaesése okozta. A természetes és mesterséges gáz behozatali mennyisége a tavalyi szinten alakult.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 2010. januárban 2,3 százalékkal, az importé 0,1 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szinthez képest. A kivitelben a forgalom közel háromtizedét kitevő gabona és gabonakészítményeknél kétszámjegyű volumen- és árcsökkenést, ezzel szemben a hús és húskészítmények, illetve a tejtermék és tojás exportjában növekedést regisztrált a statisztikai hivatal. A behozatalban két árucsoport kivételével (élő állat, állati takarmány) kisebb-nagyobb csökkenés volt tapasztalható.

Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2010. januárban 13,3 százalékkal, illetve 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A külkereskedelmi egyenleg aktívuma az unió egészét nézve 176 millió, ezen belül a régi tagállamokkal 111 millió, az új tagállamokkal szemben pedig 64 millió euróval nőtt 2009 januárjához képest.

Az EU-n kívüli országokba irányuló export volumene - elsősorban az ázsiai kivitel megkétszereződése következtében - közel 37,5 százalékkal bővült, az importé pedig 7,6 százalékkal haladta meg az elmúlt évi alacsony bázisszintet. A magyar külkereskedelmi forgalom hiánya 490 millió euró volt, 314 millióval kevesebb, mint az elmúlt évben. Az ázsiai országokkal a passzívum alig 69 millió euróval csökkent 174 millióra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.