Ismét felpörög az esztergomi Suzuki

A november-decemberi termeléscsökkentés után mostantól ismét két műszakban dolgoznak a Suzuki esztergomi gyárában.

Visszaállt a két műszakos munkarendre szerdától a 3100 főt foglalkoztató Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyára - mondta a vállalat kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Suzuki gyár
Suzuki gyár

Ruska Viktória hozzátette, az egy műszakos munkarend csak novemberben és decemberben volt hatályban. A vállalat 2012-ben 155 000 autót készített, 2013-ban pedig az év második felében egy új, középkategóriás modellt vezetnek be és összesen 180 ezer autó gyártását tervezik.

Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a kormánnyal tavaly novemberben kötött stratégiai megállapodás aláírásán elmondta, az új modell tervezését már megkezdték, a beruházás értéke 200 millió euró.

A megállapodás keretében megépítik az Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt, növelik a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd kapacitását annak érdekében, hogy a Suzuki teherszállítmányai is áthaladhassanak rajta, valamint bővítik a cég magyar beszállítóinak jelenleg 30 százalékos arányát.

A Magyar Suzuki Zrt. 2011-ben 1,581 milliárd euró nettó árbevételt ért el, ami közel három százalékkal több a 2010. évinél. A vállalat tájékoztatása szerint 2011-ben 171 700 gépjárművet gyártottak, ami 1 százalékos növekedés a korábbi évhez képest.

A Magyar Suzuki 2011-ben 168 555 saját gyártású gépjárművet értékesített külföldön. Ebből 61 123 volt Swift, 61 864 SX4 (illetve Fiat Sedici), 45 568 pedig Splash (illetve Opel Agila). Magyarországon az importált modellekkel együtt 2011-ben összesen 1598 új Suzukit regisztráltak. Az értékesített modellek között 665 Swift, 486 SX4 és 343 Splash volt.

A Suzuki Motor Corporation egyedüli termelő leányvállalataként a kontinensen, a Magyar Suzuki látja el a teljes európai piacot az Esztergomban gyártott gépjárművekkel. Exporttevékenysége során a vállalat nem csupán az európai piacot látja el gépjárművekkel, de szállít Japánba, Oroszországba, Ukrajnába és néhány közel-keleti és észak-afrikai országba is.

A társaság összes beruházása az 1991-es alapítás óta elérte az 1,3 milliárd eurót. A 3100 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői körrel együtt a Magyar Suzuki több tízezer ember számára nyújt megélhetést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.