Ismét a 300-as szint fölött járt a forint

Bár reggel még erősödtek a régió devizái, a kedvezőnek tűnő hangulat gyorsan tovatűnt, olyannyira, hogy a déli órákra a forint az euróval szemben ismét a lélektaninak tartott határ fölé gyengült.

Reggel még kedvezőnek tűnő hangulat volt a banközi devizapiacon, miután a régió meghatározó fizetőeszközei mind erősödtek az euróval és a svájci frankkal szemben. Az előbbi esetben a forint egészen a 295-ös szintig jutott, ám innen mintha minden megváltozott volna. A magyar deviza - ahogy a lengyel zloty és a cseh korona is - gyengült és a déli órákban ismét átlépte a lélektaninek tartott 300-as határt.

Ahogy a korábbi alkalmakkor, úgy azonban szerencsére most sem volt tartós az 300 fölötti árfolyam. Most is többen attól tartottak, hogy a veszteségek csökkentésére a rendszerben "elhelyezett" megbízások jelentősen és tartósan a 300 fölé lökhetik a forint kurzusát. Ennek az is alapot szolgálthatott, hogy a negyedik negyedévi magyar GDP adat, bizony nem túl szívderítő, 2,1 százalékos visszaesést mutat, ami rosszabb, mint amit az elemzők vártak. A helyzetet az is csak nehezítette, hogy az euróövezeti, ugyancsak utolsó negyedévi GDP adat szintén siralmas lett, e rendszer 1995-ös bevezetése óta most regisztrálták a legnagyobb visszaesést (-1,5 százalék) az előző negyedévhez képest. Ezzel szemben Csehországban ugyanez az adat jobb lett, mint amire az elemzők számítottak

Az újabb 300 fölötti szint elsősorban annak köszönhető, hogy a mutatók szerint kockázatkerülés ismét erősödött a régióban - mondta lapunknak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. Hiába volt a közelmúltban 290 alatt a forint az euróval szemben, az végül is nem sokat jelent. A piac nagyon hektikus és volatilis, és ez az elkövetkezendő napokban, hetekben nem is változik. Így a devizahitelesek sajnos nem fejtheti el a 300 forintos eurót, és a 200 forintos svájci frankot - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.